Fogalmam sem volt, mit teszek a következő pillanatban. Csak azt éreztem, hogy a halálfélelem lesz úrrá rajtam. Őrültként rohangáltam fel-alá, hogy szabaduljak a kényszertől: tennem kell valamit. Leugrani az emeletről, fejemet szétloccsantani, vagy a falba verni, vagy más ehhez hasonló borzalmat, egy rajtam kívül álló erő akaratának engedelmeskedve. Éreztem, segítséget kell találnom, különben megőrülök. Bekapcsoltam a számítógépet. A betűk összemosódtak a szemem előtt. Pötyögni kezdtem, mindegy mit, bármit, ami eltereli a figyelmemet. Csupa kényszercselekvés. De nem voltam ura önmagamnak. Végül bevonszolódtam a zuhany alá, és iszonyú erőfeszítéssel kinyitottam a csapot. A hideg víz segített. Néhány perc múlva lenyugodtam kissé.

Mi ez? Mi történt? Dermedten vizsgálgattam arcomat a fürdőszoba tükrében. Ilyennek még sosem láttam magam. Sápadt, csontos, szinte halott arc nézett vissza rám. Azazhogy nem nézett. A legfélelmetesebb éppen a szemem volt. Fénytelenül és messziről, egy idegen ember közönyös pillantásával meredt a vakvilágba. Na, ez az! - döbbentem rá ekkor. Édes Istenem! Hát elért engem is, amitől féltem. Megbomlott bennem valami - dadogtam vértelenül.

A családunkban oly sokat emlegetett ördöggörcs! ...

Karinthy Gábor, apám testvére nevezte így a saját betegségét.

Emlékszem, arra is gondoltam: fenti sorokat Karinthy Gábor is írhatta volna a naplójában. Ha lett volna neki naplója. Nem volt.

Eltöprengtem. Egyáltalán: mit tud a világ Karinthy Gáborról? Mi maradt utána? Egy vékonyka kötet Bánat címen, majd egy másik 1990-ből, lényegében ugyanannak az újrakiadása Én, fájdalomherceg címen.

Karinthy Gábor élete nagy részét a sárga házban élte le. Azt mondták róla, gyógyíthatatlan beteg.

Megszereztem a kórtörténetét Intapusztáról, a híres Aranyketrecből, ahol gyerekkori barátja, Benedek István orvosi kezelése alatt élt évekig. Egy felülvizsgálati dokumentumon e szavakra leltem: "Elmegyógyintézetben tartható". A száraz orvosi diagnózis szíven ütött. Talán ekkor döntöttem el végképp, hogy megírom Karinthy Gábor történetét...

Végül is húsz éve készültem már erre. Húsz éve gyűjtögettem az íráshoz az "anyagot". Mi ez az anyag? Családom, a Karinthyak. A mítosz, amely körénk fonódott. Emlékek halmaza. Anekdoták tömege. Csattanós sztorik végtelen száma...stb.

Meg a személyes emlékeim.

Írás közben a mítosz és a személyes élmény egymásba gabalyodott. Szét kellett választanom őket, legalább magamban.

Hiszen történetem legelején még azt sem tudtam biztosan, honnan erednek családom valódi gyökerei....?

Ezek nyomába kellett hát szegődnöm.

Fellelni az adatokat. Rábukkanni a valóság elveszettnek hitt morzsáira.

Vagy akár fikciós következtetéssel újrateremteni őket!

Miről akartam írni?

Az elkészült mű szerkezetével talán még Arisztotelész is elégedett lenne.

Alapos tanulmányozásával fellelhető benne a híres hármas egység (tér-idő-cselekmény), noha a történet nem csekély időt, az egész XX. századot öleli magába. Térben viszont látszólag szűk helyen (amely egyben a végtelen is): a személyiségen belül játszódik.

A történet három generáció azonos terjedelmű elemzése:
1/ Frici; 2/ Cini; 3/ Marci.

Karinthy Gabi, az őrült költő a nyomozás apropója és egyben a cselekmény kovásza. Az ő története keretezi a családregényt. A Karinthy családban ismétlődő traumákat, átörökített tehetségeket és kudarcokat. Az örökösen visszatérő gátlást. Ugyanakkor a mindig újabb rohamokban támadó bűntudatot valami elmulasztott, el nem végzett kötelesség miatt. A meg nem írt Nagy Mű fájdalmát. Az elkótyavetyélt vagy aprópénzre váltódott tehetség gyötrelmét. Tehát az ördöggörcsöt.

Látszólag sokfelé ágazik a cselekmény. Elmeséli Karinthy Gábor születését. Kalandos és nyomorúságos ifjúságát. Szeretetlenségben és kétségek között végigtéblábolt kamaszkorát. Apjának, Karinthy Frigyesnek művészi és emberi súlyával való viaskodását. Végigélhetjük Gabival apja halálának sokkját és traumáját. Magára maradását a családi és történelmi viharok közepette. Elméjének lassú, fokozatos, de egyre erőteljesebben jelentkező megbomlását, egészen ördöggörcsének kialakulásáig.

Hányódásait a sárga házak között. Találkozását és szerződését (Thomas Mann Doktor Faustusához hasonlóan) az ördöggel, a gonosszal.

Nyomon követhetjük harcát az önmagára mért démonnal. Egy olyan harcot, amelyben már születése pillanatában is vesztésre állt. Ő azonban mégis nekifeszül. Akárcsak Dante, aki alászáll még a pokolba is azzal a céllal, hogy aztán visszatérve az emberek közé, elmesélhesse a mélység bugyraiban látottakat.

Felbontható-e egyáltalán az ördöggel megkötött szerződés? Talán ez lehet az egyik rétege az elkészült Karinthy családregénynek.

Persze sok más rétege is van.

Visszamegyünk az "őskorba" is. Megismerkedünk az ifjú Karinthy Frigyessel és környezetével. Bepillantunk első és második házasságának intimitásaiba.

Irodalmi és magánéleti "indiszkréciók" tanúi lehetünk.

A történet egyik vezérmotívuma az apával viaskodó fiú (nemzedékeken átívelő) örökös harca.

Megismerjük a szerző édesapjának, Karinthy Cininek sikerekben és vásott tréfákban csapongó életét. Írói indulását a háború után. Részvételét a kor irodalmi, politikai és tárasági harcaiban. Játékait és emberi kvalitásait. Az 1956 előtti és utáni hitét, csalódását, kiábrándulását és egyre erősödő bűntudatát valami soha el nem követett bűnéért. Ugyanakkor végig követhetjük szellemi leromlását és halálának szörnyűséges történetét is.

A mű szerzője, Karinthy Márton előző életében - vagyis mielőtt írni kezdett volna -, évtizedekig színházrendezéssel és színigazgatással foglalkozott. Ifjúkorát megismerve felmerülhet a kérdés: Ellentétben szülei, nagyszülei színes, kalandos és gyönyörű eszmékkel, ideákkal teli életével, számára már csak egy illúziókkal kibélelt ábrándvilág maradt?

Vagyis: tehet-e a harmadik generáció arról, hogy neki csak ez a lábvíz mélységű vidéki, konszolidációs színházi világ adatott? Ahogyan a szerző főiskolai osztálytársa, Ascher Tamás oly pontosan fogalmazza meg a történet egyik drámai pontján: aki a kádári konszolidáció idején szélvédett helyre születik, rengeteg energiája lecsapolódik, ahelyett hogy valóban felnőtté válhatna.

E harmadik részben csak látszatra több az anekdotikus elem, mint az előző kettőben. Marci története az ötvenes-hatvanas években azonban az előző kettőhöz hasonlóan az örökölt génekkel való  vesződségről beszél. Csak
éppen egy látszólagos idill-világ gyermeteg éveiben. Az idill mélyén
pedig (Csehov óta már jól tudjuk ezt is) mindig valami szorongásos dráma lapul. Sőt: éppen azt leplezi.

Mindez pedig Karinthy Mártonnak az apjával, Cinivel lezajlott utolsó nagy szembesülésébe torkollik, 1981 címen. Talán nem véletlenül utal az orwelli 1984-re a fejezet címe. Ahogyan később a Big Brother-Sarastro álom-jelenet is. Vagy a történet egy másik fontos ága, a Benedek Marcell-Benedek István féle apa-fiú párhuzam sem véletlenül ismétli a Karinthy családban feltárt pszichés folyamatokat.

Akarva-akaratlan Thomas Mann nagy műve lebegett a szerző szeme előtt. Szándéka szerint Doktor Faustus története születik újjá Karinthy Gábor elmebajának ábrázolásakor. Amit maga az egyik főszereplő, az ördög is bevallani kényszerül a történet csúcspontján, a Badacsonyban.

Hogy a könyv eléggé terjedelmes? Hát igen, meglehetősen vaskosra sikeredett. Ám a történetnek minden rétege egyformán lényeges. A motívumok pedig visszhangszerűen visszatérnek, és válaszolgatnak egymásnak, utalnak egymásra.

De hát próbálnánk csak meg számon kérni Thomas Mannon a József és testvérei, A Varázshegy vagy éppen a Doktor Faustus méretét.
Vagy Az eltűnt idő kapcsán sem illik számon kérni Prouston a látszólag "túlírt" részeket. Hisz akkor mi maradna belőle? Vagyis a látszólag apró motívumok, a semmiségnek tűnő részletek, a nüanszok ugyanolyan fontosak e történetben, mint a nagy drámai jelenetek, vagy az izgalmasan tekergőző oknyomozó riportok. A morzsák szerves részei a fő cselekménynek: a pszichológiai kriminek. Egy nyomozásnak önmagunk után.

***

Szakmai önéletrajz

1949-ben született Budapesten, a Gellérthegyen. Iskoláit is itt végzi el. Középiskolába azonban szülei a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumba íratják be, Pestre, az akkori legjobb iskolába. (Bölcsődébe és óvodába a Rákosi Mátyásról elnevezettekbe járt.)

A Színházművészeti Főiskola rendezői szakát 1973-ban végezte el, Marton Endre és Kazán István, később Babarczy László osztályában. Vizsgarendezése Shaw: A sors embere, majd a szolnoki Szigligeti Színházban Shaw Szent Johannája volt. Az indulás jelezte akkori rendezői, színházi stílusát: a konzervatívnak nevezett, realista színház elkötelezettjévé vált.

Első szerződése Békéscsabára szólította (1973-75). A Pécsi Nemzeti Színházhoz már békéscsabai sikerei miatt hívták. Budapestre pécsi kudarcai miatt kerül (Thália Színház). Részt vett a Reflektor Színpad és a Játékszín létrehozásában. A Gorsiumi Nyári Játékok alapítója, két évadon át művészeti vezetője.

1980-82-ben a budapesti Népszínház rendezője. Ugyanekkor rendszeresen dolgozik TV-rendezőként is. A Színművészeti Főiskolán több osztály vizsgaelőadását rendezi. Amatőr együtteseket vezet, többek közt a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen.

1982-ben megalakítja a háború utáni első magánszínházat, amely idestova 22 éve sikeresen teljesíti célkitűzéseit: a Karinthy-hagyomány és szellemiség fenntartását, ápolását, továbbvitelét, egy színvonalas, szórakoztató, polgári színház folyamatos üzemeltetését. A Karinthy Színház még jóval a rendszerváltás előtt alakult, vállalkozásként. Úttörő tevékenysége, Buda egyetlen folyamatosan játszó, önálló kőszínházaként, a színházi struktúraváltás egyik példája is, mely ma már sajátos szellemiséget hordozó színházi műhellyé válva mind a szakma és a kritika, mind a közönség támogatását élvezi.

A Hököm Színpad néven létrejövő új színházi forma, a régóta vágyott és addig vajúdó színházi struktúraváltás első hírnöke lett. A megnyitó előadás a Kaffka Margit Gimnázium dísztermében volt, Karinthy Ferenc: Gőz és Hubay Miklós: A zsenik iskolája című darabjával.

Négy évadot töltöttek el egyetlen pesti játszóhelyükön, a Rákóczi tér melletti Gutenberg Művelődési Otthonban. A színház felújításában aktív szerepet vállalva, színházi centrumot alakítottak itt ki az évadok során. Olyan nagy sikerű előadásokkal, mint a 100 előadást megérő Svejk és a Tamás bátya kunyhója, a Karinthy ihlette A bűvös szék, vagy akár a Mágnás Miska. Rendszeres gyerekelőadásaik mindvégig sikeresek voltak: A hercegnő és a Varázsló, Ali baba és a rablók, Peti meg a Róka.

1988-ban jelentős fordulat történt a színház életében. Nevüket Karinthy Színházra változtatva elfoglalták azóta is működő XI. kerületi helyiségüket, a volt Haladás mozi épületét a Bartók Béla út 130. alatt. Így lett Budának saját, folyamatosan játszó új kőszínháza.

A Karinthy Színház alapprogramja az új helyen sem változott. Így a Karinthy műveken (Frigyes, Ferenc és Márton) túl, továbbra is magyar szerzők egész sorát tartja műsorán (többek között: Hubay Miklós, Szakonyi Károly, Páskándi Géza, Fekete István, Szomory Dezső, Molnár Ferenc, Aszlányi Károly, Vadnay László, Szerb Antal, Gábor Andor, Tabi László, Kellér Dezső, Eisemann Mihály), a világ drámairodalmából pedig a legkülönfélébb irányzatok szerzői is jól megférnek egymással színpadán (például: Csehov, Wedekind, Moreto, Feydeau, Katajev, Neil Simon, A. Christie, Steinbeck és Priestley).

A másság, a tolerancia, a kisebbségek védelme jegyében művészileg értékes, a kritika által is nagyra értékelt előadások sora született (Crowley: Fiúk a csapatból, Gershe: A pillangók szabadok, Fierstein: Kakukktojás, Jean Poiret: Őrült nők ketrece, Mastrosimone: Az erőszak határai, Karinthy Márton: Korai fagy, Lassú felmelegedés).

A Karinthy Színház folyamatosan helyet biztosít más együttesek bemutatkozásának is, ezzel is színesítve művészi palettáját. Így került bemutatásra többek között a Pelegrinus amatőr színház két produkciója (Shakespeare Viharja és a Csipkerózsika).

A magánszínházak a háború előtt természetes képződményei voltak a színházi életnek. A háború utáni államosítással eltűntek a történelem süllyesztőjében. Csaknem 40 évet kellett várni arra, hogy újra megjelenhessenek, és színházi életünket színesítve fontos tényezői legyenek mai kulturális, művészi (és működésük jellegénél fogva), gazdasági életünknek. Közöttük “korelnök” a Karinthy Színház, ahol az évek során több mint 50 bemutató született, jelentős művészek részvételével, több száz színművészt juttatva folyamatosan művészi feladatokhoz és pénzkereseti lehetőséghez, nagymértékben csökkentve ezzel az egyre jelentősebb művészi munkanélküliséget is. Az előadásaikban megjelenő fiatalok közül ma már többen a Főiskola végzett vagy aktív hallgatóivá váltak, illetve sikeresen működnek a színi pályán.

Karinthy Márton fontosabb színházi rendezései:

Shaw: Szent Johanna (Szolnoki Szigligeti Színház)
Tamási Áron: Boldog nyárfalevél (Békéscsabai Jókai Színház)
Jókai -Ambrózy: Telihold (Békéscsabai Jókai Színház)
Sarkadi Imre: Ház a város mellett (Békéscsabai Jókai Színház)
Thornton Wilder: A mi kis városunk (Békéscsabai Jókai Színház)
Páskándi Géza: Szeretők a hullámhosszon (Pécsi Nemzeti Színház)
Arisztophanész: Plutosz (Pécsi Nemzeti Színház és Gorsiumi Nyári Játékok)
Dosztojevszkij: Istvánfalva (Pécsi Nemzeti Színház)
Mándy Iván: Gong (Thália Színház)
Beecher-Stowe: Tamás bátya kunyhója (Népszínház)
Munkácsi Miklós: Briliánsok szombatja (Népszínház)
Euripidész: Alkésztisz - Heléna (Gorsiumi Nyári Játékok)
Karinthy Ferenc: Gőz (Játékszín és Hököm Színpad)
Albee: Állatkerti történet (Játékszín)
Boldizsár Miklós: A hős (Játékszín)
Aszlányi Károly: Amerikai komédia (Hököm Színpad)
Csehov: Egyfelvonásos komédiák (Hököm Színpad)
Karinthy Ferenc: Gellérthegyi álmok (Hököm Színpad)
Hasek: Svejk, a derék katona (Hököm Színpad)

A Karinthy Színházban:

Agatha Christie: Az egérfogó
Méray Tibor: Búcsúlevél
Moreto: Donna Diána
Crowley: Fiúk a csapatból
Fierstein: Kakukktojás
Vadnay László: A csúnya lány
Neil Simon: A nagymama soha
Szakonyi Károly: Adáshiba
Aszlányi-Karinthy-Gyulai Gaál-Romhányi: A hét pofon
Priestley: Váratlan vendég
Korai fagy (Filmadaptáció)
Karinthy Frigyes- Szakonyi Károly: Tanár úr, kérem!
Poiret: Őrült nők ketrece
Karinthy Frigyes: Ki a normális
Szerb Antal: Ex
Tabi László: Spanyolul tudni kell
Kellér -Zerkovitz: Az alvó férj
Kesselring: Arzén és levendula
Eisemann Mihály: Bástyasétány 77
Shakespeare: III. Richárd
Karinthy Ferenc: Szellemidézés
Lassú felmelegedés (Filmadaptáció)
Bacsó Péter-Vajda Kati: A tanú

TV-filmjei:

Hubay Miklós: Tüzet viszek
Karinthy Frigyes: A nagy ékszerész
Karinthy Ferenc: Szellemidézés
Labiche: A persely
Jókai Mór: Gazdag szegények
Aszlányi Károly: Amerikai komédia
Vészi Endre: Drága jótevőnk
Vámos Miklós: Halak a parton
Szabó György: Summa summarum
Juhász István: Blanka