VISSZHANG

BORSOD ONLINE, 2004. február 25.

Megölni a királyt

Karinthy Márton: Ördöggörcs (Ulpius-ház Könyvkiadó, 2003)

Saját helyzete jellemzéséhez pályatársát, Ascher Tamás színházi rendezőt hívja segítségül Karinthy Márton. Ascher a királyavatás rítusát idézi: ahhoz, hogy az ember felnőtt férfi, király legyen, meg kell ölnie az előző királyt. Az apa - az író Karinthy Ferenc - túlereje megkérdőjelezhetetlen, vele szemben Karinthy Mártonban fel sem merült a lázadás gondolata, magyarázza Ascher: miért olyan, amilyen Karinthy Márton.

Az Ördöggörcs című könyv vége felé járunk. Van rálátásunk a közel kilencszáz oldalnyi roppant anyagra, huszonkét év gyűjtő és alkotó munkájára - megengedhetjük magunknak a tűnődésnyi pihenőt.

A király legyilkolása aligha törvényszerű és egyedüli feltétele a felnőtt létnek, az önállóság útjában álló akadályok a teljes élet reményében megkerülhetők anélkül is, hogy az ember kárhoztatni kényszerülne saját magát, hogy kevesebbnek tűnne annál, amennyinek látszani szeretne. Az ilyen életvezetésből nem okvetlen következik a lelki sérülés. Nem biztos, hogy a tett elmulasztása miatti hiány érzése az állandó önazonosság keresésre szorítja az embert.

Ismerni a királyt, és elvetni a királyságot - ez is egy lehetőség.
A szerző sorsának jellemzésében azonban alighanem igaza van Ascher Tamásnak. A Karinthyk története az általánosban az egyediként az apák elleni lázadás értelmetlenségéről, az apák megkerülhetetlenségéről, és az apák ideáljának való megfelelés lehetetlenségéről szól. Az utódok emiatti sérülékenységéről és sérüléseiről.

Karinthy Márton olyan vonatkozási pontot keres, ahonnan nézve nem is nagyon szólhatna másról. Karinthy Frigyes fia, Karinthy Ferenc féltestvére - az egyetlen kötete alapján is nagy tehetségűnek mondott költő -, Karinthy Gábor élete köré rendezi újra a családi históriát. A költő élete köré, aki haláláig elmeorvosi gondoskodásra szorulva küzdött az ördöggörcs rohamaival, s akivel kapcsolatban Karinthy Márton alighanem szívesebben hinne a megoldhatatlan helyzetből, az apa árnyékából való menekülés, a világból való tudatos kivonulás, mintsem az őrület magyarázataiban. Bár a kötetben idézett beszélgetések, vélemények tömege egyik változatot sem egyértelműsíti, de egyiket sem zárja ki. Olvassuk, amilyennek akarjuk.

Kell-e ennyi dokumentum, ennyi - mások könyveiből és saját jegyzetekből - merített és ide idézett részlet ahhoz, amit Karinthy Márton szeretne elmondani. A fölöslegesség érzését cáfolja a tudat, hogy minden új mondatnak és minden régi, valahol, valaki által már megírt adomának szerepe van - Karinthy Márton a Karinthykról ír, de magáról beszél akkor is, ha Karinthy Gáborról beszél. Az újraírt, újra összerakott családtörténet az ő nagy műve, a rendszerező nagy mű, amelyet - felfogásában - minden előtte járó Karinthy szívesen megalkotott volna. A nagy mű, amellyel végül az ellenük való lázadás nélkül is meghaladja azokat, akiknek árnyékából egész eddigi életében nem tudott előlépni.
A rendszerezés elképzelhetetlen alaposság nélkül.

Az elszánt önmegismerés ugyanakkor egyszerre bátor és kíméletlen. Itt is az - az egész családra nehezedő terhekkel együtt felmutatandóak a szerző terhei is. A kicsinyességek, a tévhitek, a bukások. A kétségek. Már az őszinteség szándékát is indokolni szükséges, hogy a családi szennyes kiteregetése ne tűnhessen öncélúnak. Karinthy Márton pedig indokol, és érteni vélhetjük, hogy ez a meglett ember miért keresi a választ ennyire kitartóan a milyen vagyok és miért vagyok ilyen kérdéseire. Felnőttség ez, még ha általában nem is a felnőttség jellemzője lenne egyébként. Ez a megkésettség kortünet - egy kicsinyes, az emberi értékek érvényesülésének szabad pályát biztosítani nem tudó kor tünete. A válaszkereső igyekezete miatt sem tűnik szánalmasnak, sem nevetségesnek - kénytelenek vagyunk komolyan venni, hiszen ő is látni valóan komolyan veszi, szembenézve önmagával annyi tapasztalat birtokában, amennyi tapasztalat birtokában mások már inkább szívesebben lemondanak az önmeghatározás kényelmetlenségeiről.

A színházi rendező Karinthy Mártont most ismerjük meg íróként. Ahhoz sokat ír, hogy mindenhol átlássa a szöveget, ahhoz viszont nem ír sokat, hogy érdektelen, vagy unalmas lenne. Az elbeszélés módja korszerű, a múltat is a mából magyarázó. Az alkotáshoz választott műfaját a tagadásokkal írhatjuk körül.

Ez a könyv nem lélekbúvár munka, bár a lélek természetének sok ismerőjét beszélteti, s a történések lelki rugóinak is jelentőséget tulajdonít. Nem családregény, s egyáltalán: nem regény, abban az értelemben semmiképpen, ahogyan cselekményt, szereplőt, szerkezetet emlegetve a regényre gondolunk. Nem dokumentumkötet - ehhez sok benne a fikció és a személyesség, és nem fikció, ehhez viszont a dokumentum sok benne. Nem is útikönyv, az Utazás Karinthyába alcím ellenére sem, jóllehet hitelesnek tűnően ábrázolja a huszadik század korszakait, lehetőséget adva ismert és ismeretlen világok összehasonlítására. Mint egy jól forgatható bedekker kedvet ébreszt elmerülni az ábrázolt tájban, megmutatva azt is, hogy ez képtelenség.

Taszít a személyes élményt nélkülöző nosztalgiától, amely miatt annyian hajlamosak Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Ady Endre korát aranykornak látni. Játékos, pallérozott, szellemes és bőkezű, ugyanakkor a magány egyetemes élményével terhes kor lehetett. Emberi embereké - ez a kép él majd bennünk Karinthy Márton könyve nyomán. Ha csak ennyi lenne az érdeme, már megérte volna megírnia.

Bujdos Attila

***

Litera.hu, 2004. február 25.

Kedvenc könyvem

[…] A nagy téli karácsonyi, még pakolás előtti élmény a Karinthy-könyv, az Ördöggörcs, ami szintén az elszámolás kategóriájában irigylésre méltó, hogy egy ember tartozik magának azzal, hogy ezt megírja, hogy elhatározza, aztán leteszi az asztalra. Fontos legendárium, közte írói remeklésekkel, Major Tamás bácsi színházba viszi a kis Marcit, így hirtelen, ami eszembe jut...

Máté Gábor

***

MAGYAR HÍRLAP, 2004. február 14.

Társasutazás Karinthyába

Karinthy Márton színházi ember. Sosem akart író lenni. Ám hiába próbált kitérni a rámért feladat elöl, s meghúzódni magánszínházában, a kelenföldi prérin. Ott ágáltak, követelőztek íróasztala körül a telhetetlen hallhatatlanok, (mindenekelőtt nagyapa és az apa, Frici és Cini), hogy "szoborja", mitizálja már őket újra! Akkor is, ha már neki alig jut hely a talapzaton, akárcsak az elfeledett, s most késve klasszicizálódó nagybácsinak, a szerzővel egylelkű halk poétának, Karinthy Gábornak. Az utódokba genetikus és morális időzített bombákat rejtő Nagy Szellemeket engeszteli hát Marci. A szerzőt védi, gyógyítja, az olvasót kétségbe ejti, egyszersmind vigasztalja ez a láttató, eleven stílusú, sok műfajú vagy inkább "műfajtalan" önírás, mely kezdetek sokasága, sehol sem fejeződik be, ott sem, ahol véget ér. A szövegfolyam mindig visszafolyik oda, ahonnan ered.

Majd negyedszázados vívódás után megszületett Karinthy Márton vaskos könyve, mely esszé-, dokumentum- és detektívregény egyben, régvolt idők illékony emlékeit kutatja, mégis a jelenről szól, hisz ott lappanganak bennünk a múlt alattomosan lappangó mentális vírusai. Bárhol belelapozhatunk - igaz más-más érzelmi-értelmezési mezőben - mindig ugyanoda jutunk, ugyanazt látjuk. Hiszen bele vagyunk fagyva sorsunkba, mint az ősrovar a borostyánba. Az édesapa, Karinthy Ferenc gyerekesen önző despota, de inspiráló szellemi társ is. Így marad meg emlékezetünkben. Jót tesz azzal, hogy rossz. A harc életerővel tölti föl a félénk Marcit. Miközben megelevenednek előttünk - a már lexikoncikké vált - Kosztolányi, Devecseri, Benedek István professzor bámulatos és kicsinyes dolgai, erotikus kalandjai, bölcs beszélgetései, intellektuális gonoszságai, édesapja mellett igazán nagybátyjára, a család különcére, az érzékeny és zárkózott Karinthy Gáborra figyel. Őt érzi magához a legközelebb, a Benedek villa toronyszobájában rejtegetett rokont, aki kamaszként sem csatlakozott a szemközti leányiskola ablakait lelkesen kémlelő osztálytársaihoz, aki kívülállóként szemlélte a világot. A létező nemlétet testesítette meg, a lényünkben vibráló, örökké kielégítetlen vágyat, a sosem megvalósulót. De róla sem tudunk meg többet, eljutunk ugyan a titkok kapujáig, de nem nyílik meg előttünk.

Nemcsak a legendás személyiségekről szól a könyv, ők - talán nem sértődnek meg ezért - inkább "csak" útitársaink, míg Karinthya felé hajózunk. Átutazunk az önleleplező író élveteg faunokkal, a halálfélelem és a téboly démonaival benépesült lelki tájain, a humánumot hirdető s megcsúfoló XX. század vérszagú vidékein, az asszimilációs kísérletek, a keresztény-zsidó konfliktusok övezetén, egy bibliai terrénumon, ahol Káin és Ábel története, mindig más életekben, (így Cini és Gabi súrlódásaiban is) ismétlődik. Végül pedig csak a senki földjén találunk menedéket, ahol a legkegyetlenebb a próbatétel: önmagunkkal kell szembe nézni. Megérkeztünk a mű forrásához, a harmadik évezred alapélményéhez, a laza társaséletnek álcázott, vacogó magányhoz, amiből ki akarunk ugyan törni, de a közösség, az identitás keresése nem más, mint menekülés egyik kitaszítottságból a másikba.

Stark R. László

Karinthy Márton

Ördöggörcs - Utazás Karinthyába

Ulpius-ház, Budapest, 2003, 1-2. kötet, 878 oldal

***

Romániai Magyar Szó 2004. 02. 14.

Karinthy Márton könyvéről

Egy megírt család

Karinthy Márton, Frigyes unokája s Ferenc fia, olyan könyvet írt, amely irodalmi igénnyel megalkotott mű, és felkerült az eladási statisztikák élvonalába, ahová manapság az igazi irodalom ritkán jut el. Már javában olvastam, amikor egy könyváruházban rápillantottam a kifüggesztett sikerlistára: a tíz között ezen kívül még egy volt, amire ráfogható, hogy irodalom.

Mindnyájan megküzdünk valamilyen módon az őseinkkel, folytatjuk és tagadjuk őket, nyomozunk utánuk, mintha magunkat megérthetnénk az ő sorsukból. Messziről eredő, végtelen történet. A gének, kromoszómák vakvéletlenje sodorja össze a személyiség alapjegyeit, vagy a személyes sorsok példája, a külvilág szorítása kovácsol egyéniséget?

A XX. század fölfedezte az öröklődés biológiai és vegyi összetevőit, kiváló metaforákat talált a személyiség megértéséhez, mint sorsanalízis, Ödipusz- komplexus, tömegpszichózis, túlélési stratégia, egzisztencia-filozófia, mélylélektan meg a hatalom akarása... (elnézést: az utolsó XIX. századi találmány, de Nietzsche hatása igazán a XX.-ban érvényesült). Ennek a felhalmozott tudásnak egyelőre annyi a végösszege, hogy nagyjából sejtjük már: nem tudunk semmit, és nem kerültünk közelebb annak a kérdésnek a megoldásához: mi is az ember? Annyi, egymást kioltó válaszunk van, hogy Szophoklészt ismételhetjük két és fél ezer év elmúltával: Nincs szörnyűségesebb / csodálatosabb az embernél! Talán a művészek, művészetek tudnak ebben a témakörben igazán érvényeset szólni.

A siker magyarázata a könyvben van. A különlegesre, szélsőségesre vadászó olvasó is megtalálhatja a maga gyönyörűségét ebben a meghatározhatatlan műfajú alkotásban. Miközben a tájékozott, irodalomkedvelő olvasónak ismerős minden szereplő, könyvek tucatjából ismeri a hősöket, akik most fölvonulnak annak a szemével látva, aki ebben a különleges, tehetséggel megvert családban nőtt fel. Nem intimpistáskodás, a titkok kifecsegése, hanem küzdelem a nyomasztó súlyú örökséggel: a zsenialitás és az őrültség határterületei, a nyilvánosságban megjelenő családi legendárium, valamint az emberélet örök állomásai.

Mert mi is tudjuk, hogy például a nagymamának volt annak idején szexuális élete, másképp nem lennénk itt, de mennyire más lehet erről olvasni Déry Tibor önéletírásában, akivel nagymami megcsalta az ország első íróját, s pontosan tájékozottnak lenni azokban a részletekben, melyek szerint az első kudarcos együttlét egy fürdőszobában történt, ahol is nagy csörömpöléssel ledőlt egy ott tárolt bicikli...

Karinthy Frigyes kétszer nősült, első feleségét elvitte a spanyolnátha-járvány, amely Kaffka Margitot is elszólította. Első házasságából született egy fia, majd második felesége hozott az előző férjétől még egy fiút, s egy közös gyermekük is született. Ennek emléke az elhíresült kiszólás: Aranka, a maga gyereke meg az én gyerekem veri a mi gyerekünket. Nagy, kávéházi, nyilvánosság előtt zajló és sokszorosan megírt élet zajlott a Karinthy-család körül a két világháború között. A közös gyerek, Ferenc, vagy ahogy az ország olvasó közvéleménye megismerte, Cini, gyerekszáj- történeteivel hamar közismertté vált, népszerűségének az sem ártott, hogy a történetek nagyobb része nem tőle, hanem az apukától vagy valamelyik újságírótól származott.

Az első házasságból született fiú, Gábor örökölt a tehetségből, a Devecseri- gyerekekkel barátkozott, tizenévesen már jó verseket írt, műfordításokkal próbálkozott, de a családban neki csak perifériális szerep jutott. A mostoha ki nem állhatta, s a kamasz fiú - valószínűleg - reménytelenül szerelmes volt a démoni anyukába. Egy folyamatosan pénzgondokkal küszködő család, amelynek feje többet keres az írásaival, mint egy miniszter akkoriban.

Élete és sikerei virágában a negyvenes éveinek végét taposó férfinél agydaganatot diagnosztizálnak. Karinthy zseniális riportregényben (Utazás a koponyám körül) megírja a betegség kialakulását, az ország megmozduló segítőkészségét, amellyel lehetővé teszik, hogy a kor leghíresebb agysebésze, a svéd Olivecrona professzor megműtse. Rá két évre meghal. Az unoka riportokat készít mai specialistákkal, eljátszik a gondolattal: nem lehetséges-e, hogy a nagypapa fejében kezdetektől fogva volt valami eltérés, nevezzük akár daganatnak, ami másfajta, a többségétől eltérő agyműködésre készteti? S az is kiderül: az agysebészet akkoriban nem állt azon a szinten, hogy sikeresen meggyógyíthatta volna a nagy írót.

A sorsok, életpályák, a nyilvánosság sikerei mögött vergődő életek számtalan irodalmi igényű alkotásban váltak a magyar irodalom részévé. (Sok-sok elemét megírta Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső, erről az időszakról szól Németh Andor Bal négyes páholy című regénye, Devecseri Gábor Lágymányosi istenek című emlékezésgyűjteménye, Déry Tibor Ítélet nincs címmel megjelent önéletírása, Kosztolányiné emlékezései, hogy csak a legismertebbeket említsük.)

A súlyos hírnevű apák gyermekei (tudjuk a genetikából) ritkán öröklik a teljes tehetséget, inkább az jellemző, hogy közelítenek az átlaghoz. És önmagában a tehetség sem minden, az érvényesülés és a siker bonyolult új konstellációk eredménye. A nagy emberek gyermekei, talán a nyomasztó szülői teher nyomán, ritkán nőnek fel akkorára, mint a közvélemény elvárná tőlük. Bár az ellenkezőjére is van példa, sokkal gyakoribb, hogy elkallódnak, keserű, törött, megbicsaklott sors jut nekik. Ezzel is meg kell küzdeni.

Karinthy mindkét fia szép képesség- tehetség adományt kapott, Gábor csendes őrültként élte le életét, Ferenc (Cini) sikeres színházi szerző, Kossuth-díjas író lett. A két párhuzamos életrajz szintén megismerhető irodalmi alkotások sorából. Karinthy Gábor az egyik szereplője Benedek István Aranyketrec című művének, amely egy orvosi kísérlet bemutatása, a szerző gyakorló orvosként lehetőséget kapott arra, hogy az elmebetegek gyógyításának általa kigondolt humánus, rácsok és erőszak nélküli módszerét kipróbálja. Az esszéregényben megörökített kísérlet egyik főszereplője Fájdalomherceg néven a Karinthy fiú, aki verseket ír, egy kötete meg is jelent.

Karinthy Ferenc sikereinek és alkotó éveinek korszaka a szocializmusnak nevezett világméretű kísérlet magyar változata. A rendszer kitüntetett írója végigtréfálkozza, - hülyéskedi életét, talán ezzel bizonyítva vagy demonstrálva függetlenségét, távolságtartását. És egész életét végigkíséri a mindent rögzíteni vágyó naplóírás.

A harmadik generáció, az egyetlen leszármazott: Karinthy Márton. Számára adott a mindenben sikerre, elismerésre, vesztés esetén azonnali revansra törekvő apafigura, aki sportol, világot jár, sikerekre vadászik, egy igazi macsó. S ott a titokzatos nagybácsi, aki Benedekéknél él egy toronyszobában. (Itt is elágazik az irodalomtörténeti fonal: Benedek István nem más, mint Elek apó unokája, s Marcell fia.)

Karinthy Ferenc életművének talán legsikerültebb alkotásai az apa alakját megidéző emlékek, illetve az ezekből összerakott színmű (Szellemidézés). A Márton gyerek is nagyon fiatalon belekerül az irodalomba mint megjeleníthető egyéniség (Bicikliző tigris című gyűjtemény, valamint Marci című novella.) Már a szocializmus korszakában járunk, a hatalom gátlástalansága a gyermekkorból eredeztetett barátságok viszonyait rendezi át, a köznapi szemlélet felől nehezen eldönthető, hogy ki az őrült. Az, aki elfogadja a rendszer által kínált posztot, hatalmat, s ezáltal kifordul emberségéből, vagy az, aki nem vesz tudomást a külvilág eseményeiről? (Spiró György írt Kert címmel erről a miliöről, erről a baráti körről drámát, az alcímbe odaírta: A dráma ötletét Karinthy Márton Bánat című filmnovellája adta.)

Ezzel a névvel és ezekkel az ősökkel egy Karinthy Mártonnak könyvet kell írnia; ehhez képest már jóval túl az ötvenen szánja rá magát, addig a színház bűvöletében él, ez az élménykör a gyermekkori játékoktól az önálló magánszínház kísérletéig és megalapításáig (Hőköm Színház) terjed, szinte felnő az elődök műveihez, legalább ebben a könyvben.

A könyvismertetés szándékoltan a legkevesebbet szólt az Ördöggörcs című kétkötetes munkáról, sőt, azt sem árulom el, miért ez s mit jelent a címe, sokkal inkább arra szeretném rábeszélni az olvasót: a fönt említett szerzők műveit is forgassa, hogy igazán élvezni tudja az ajánlott olvasmányt

Krebsz János

***

MAGYAR NARANCS, 2004. február 12.

Családi szennyes

Karinthy Márton: Ördöggörcs

Tekintélyes halom emelkedik a könyvtárasztalon a kötetekből, melyeket Karinthy Márton forrásként használt nagyszabású családregényéhez. Itt van Déry Tibortól az Ítélet nincs, Devecseri Gábortól a Lágymányosi istenek, az Aranyketrec Benedek Istvántól, a Szellemidézés és a Napló három vaskos kötete az apától, a Búvópatak Devecseriné Guthi Erzsébettől és így tovább, a végtelenségig. Könyvek nyomasztó tömege, mintha csak illusztrálni akarná az alapvető kérdést, ami Karinthy Márton műve kapcsán felmerül: minek?

Minek megírni a Hadik kávéház asztaltársaságának feszült, gúnyos és gátlástalan légkörét, Böhm Aranka és Karinthy Frigyes házasságának viharait, ha mindezt már megtette Déry Tibor 1971-ben és Németh Andor 1942-ben az Egy foglalt páholy története című regényében?

Minek elmesélni a fiatal Karinthy Gabi és Devecseri kamaszbarátságát és költői kísérletezéseit, ha erről maga Devecseri számolt be 1979-ben? Minek elmesélni, ráadásul párhuzamos szövegekkel, duplán, Gabi intapusztai raboskodását, ha a leghitelesebb szemtanú, Benedek István már tudósított róla az Aranyketrec egyik fejezetében? Minek felidézni akár a saját gyermekkort, ha erre nincs jobb eszköz, mint idézni Cini Marci című novellájából - ami tíz oldalon, egy jó író súlyos tömörségével már mindent elmondott a kóros génekről és a családi terheltségtől való félelemről? Minek kellett a felnőtt Marcinak most ugyanezt elmondania 900 oldalon?

A történetek nem sokat nyernek az újrameséléssel, sőt néha egyszerűen kiábrándító felfedezni, hogy ugyanazok a mondatok köszönnek vissza, amint felütjük a régebbi memoárokat. Karinthy természetesen tisztességes szerző, nem csinál úgy, mintha feltalálta volna a spanyolviaszt. A forrásokat lelkiismeretesen közli, ahogy egy tudományos munkában szokás. Ön minden fontos művet megnézett, szépen összerakta, saját felfedezésekkel bővítette, garantált a doktorija, nem akar esetleg monográfiát írni belőle? És Karinthy Márton akart.

Kohnék titka

Csakhogy az egy másik műfaj. Monográfia, szöveggyűjtemény, egyetemi segédkönyv - de nem regény. Egy interjújában Karinthy Márton elmondta, büszke arra, hogy olyan adatokat tett közzé, melyeket eddig a filológusok sem ismertek, például a család származásáról. Az első kötet második közjátékában (Egy családfa gyökerei) közölt levéltári dokumentumok hitelt érdemlően bizonyítják, amit korábban tényleg senki sem tudott, legfeljebb sejtett: Karinthy Frigyes zsidó volt. Apja, a pápai származású Kohn József 1886-ban családjával együtt evangélikus hitre tért a Deák téri templomban. Ez valóban nagy truváj, megérdemelte a felfedezés, hogy publikálják. Az érdem egyébként Merényi-Metzger Gábor gyulai levéltárosé, aki 2001-ben megküldte a papírokat Karinthynak.

És Karinthy Márton maga is számos érdekes dolgot összeszedett az elmúlt húsz évben: magnóbeszélgetéseket, interjúkat a családtagokkal, az apjával, barátokkal, orvosokkal, pszichiáterekkel. Ezenkívül ott vannak saját emlékei fiatalkoráról, Major Tamásról, a színházi életről - csupa érdekesség, amiről állítólag majd egy valódi memoárban olvashatunk többet, most éppen csak ízelítőt kaptunk belőle.

Mindez lehet szórakoztató, fontos és tanulságos, csak éppen semmi köze a regényíráshoz. Az író maga egy helyen így beszél a készülő könyv 1986-os állapotáról: "Néhány fejezetrészlet már készen van, a többi csak jegyzet, papírhalom, törmelék. Óriási anyag, a bőség zavara. A szerkezet áll össze a legnehezebben." Hát, a helyzet azóta sem sokat javult, csak a papírhalom lett még nagyobb.

Végezzük el gondolatban azt a szerkesztési munkát, amire Dezsényi Katalin az Ulpius kiadótól talán a Karinthy név iránti túlzott tiszteletből nem vállalkozott. És akkor marad egy rövid, Karinthy Gabiról szóló kötetecske, kissé szentimentális, zavaros, kezdő kézre valló regény, mely a maga módján mégis megeleveníti az elfelejtett költő emlékét. A figyelmetlenebb olvasók kedvéért tegyük hozzá, hogy ezt a szöveget a mostani kiadásban arról ismerhetjük fel, hogy egy antik kakukkos óra rajza jelzi az egyes passzusok kezdetét az áradó törmelékek között.

Elcseszett Faust

Karinthy Gábor maga is megírta élettörténetét Bánat című verseskötete utószavában. Ez a rövid, szikár, tárgyilagos szöveg lenne a könyv alapja, ezt bontaná ki Karinthy Márton regénnyé? Ha az ötlet beválik, az olvasó a végére úgy érezheti, százszor többet tudott meg, mint amennyit az eredeti csírából "kinézett". Karinthy Márton azonban nem kibontotta a magban rejlő lehetőségeket, csak bőbeszédű locsogással újra elmondta az egészet. Különösen dühítő a Faust-szál: minek kellett ezt a régi irodalmi toposzt előásni, ha semmi nem jutott róla az író eszébe? Gabit megkísérti az ördög, szerződést köt vele, és rabláncra fogja a lelkét, oké. Csakhogy utána nem történik semmi! Gabi nem lesz sikeres, nem halmozza el az élet földi javakkal, nem rajongják körül a nők, és nem írja meg az ígért nagy művet, hanem bezárják Intapusztára, kap pár nyugtatót, aztán szürkén tengődik még pár évtizedet, és meghal. Karinthy Márton tudósít róla, hogy apja ostobaságnak tartotta tervét, mivel Cini szerint Gabi élete egyszerűen érdektelen téma. Úgy tűnik, igaza volt.

Az Ördöggörcs nem jó regény, sőt ebben a formában egyáltalán nem is regény, mégis örülni lehet annak, hogy ekkora sikert aratott. Mert jó az, hogy ez a túlírt vacak a negyedik-ötödik helyen szerepel az eladási listákon, hétköznapi emberek olvassák a négyes-hatos villamoson, és minden társaságban előkerül, ahol kicsit is érdeklődő fiatalok manapság összegyűlnek. Karinthy Mártonnak sikerült letörölnie a port a magyar irodalmi élet egy fontos fejezetéről, felidézte a 20. század értelmiségi társaságainak légkörét, és újra témává tette a 70-es évek óta kissé már elfeledett belpesti anekdotakincset. Mert jó sztori. Valamennyi. De nem több.

Zsuppán András

Ulpius-ház, 2003, 873 oldal, 3480 forint

***

Friderikusz: A szólás szabadsága

2004. január 25.

UTAZÁS EGY CSALÁD KÖRÜL

- Mv.: Egy filmrészlet következik, kísértetárnyak előhívása a Karinthy-család életéből. Az egykori tévéjáték címe is ez: Szellemidézés.

(Filmbejátszás)

- Mv.: Az egykori tévéjáték Karinthy Frigyes és felesége viharos kapcsolatát mutatja be, a forgatókönyvet fia, Karinthy Ferenc írta Szellemidézés címmel, és rendezte a könyv szerzője, tehát az unoka, Karinthy Márton. Ő van itt most a stúdióban. A könyv címe, amire már itt utaltam többszörösen, Ördöggörcs, három generáció, nagypapa, apád, vagy apja és az ő testvére Gábor, valamint az ön története. Na most mindez azt sejteti, hogy több van benne, mint amit idáig lehetett a családról tudni. Mi ez a többlet, amit ez a bizonyos könyv tartalmaz?

- Karinthy Márton: Valóban, a Karinthyakról nagyon sokat lehetett tudni, sok mindent megírtak róluk, talán többet is, mint szabadna, sztorikat, anekdotákat, egész mítosz guanó alakult ki körülöttük, de mivel én beleszülettem ebbe a családba, mint Pilátus a Credoba, kénytelen voltam a saját személyemet is elhelyezni vagy megpróbálni felvenni a kesztyűt. Úgyhogy ez a személyes aspektus talán az a többlet, ami az eddig elmondottak után újdonság.

- Mv.: 21 éven át gyűjtötted az anyagot és egy éven keresztül írtad, de hogyhogy nem tettél eleget korábban a gének parancsának? Szóval hogyhogy nem érezted, hogy neked írni kell, már csak az előzményekre, az elődökre tekintettel is?

- K.M.: Egyáltalán nem éreztem úgy, hogy írni kell, sőt inkább menekültem előle. A művészi pálya elől nem tudtam elmenekülni, hiszen színigazgató, színházi rendező lettem, de a színház valahogy mégsem elégített ki teljesen, bár nagyon szeretem mind a mai napig és úgy gondoltam, pont 2000-ben az ezredfordulón, hogy valahogy betelt a pohár, és a világ nem jó felé halad és én rosszul érzem a bőrömet benne és talán ez volt az utolsó csepp, amikor elkezdtem kutatni, nem kívül, hanem elsősorban magamban, hiszen a bajok általában egyszerre vannak kint a világban és bent a génekben, bent a belsőben,

- Mv.: És te a magad esetében arra a következtetésre jutottál, hogy a legnagyobb bajod az, hogy nem írtad meg, nem foglaltad össze a család történetét?

- K.M.: Valószínűleg, de persze ez metafora, hiszen a megírás csak egy alkotói tevékenység. Egy elkerülése valami nagyon rossznak, valami végzetesen rossznak, "a rossznak", ha úgy tetszik, és úgy gondolom, hogy erre nagyon jó apropó volt ez az ördöggörcs nevű betegség, amit Karinthy Gábor, a nagybátyám a maga meghatározására mondotta a betegségre.

- Mv.: Akkor beszéljünk arról, mi ez az ördöggörcs? Egy betegség neve, amit Karinthy Frigyes fia, tehát az ön nagybátyja, édesapádnak a testvére, Gábor nevezett el, illetve Gábor okán, mert őt elmebajjal kezelték, róla írta Benedek István az Aranyketrec című kitűnő könyvét is, hogy tudniillik ez az ördöggröcs, ez a szó átvitt értelmében a család minden egyes tagját elérte?

- K.M.: Hogyne, az ördöggörcs az egy csodálatos szó, képes metafora, ami a görcsbe rándultságot, az alkotói képtelenséget mutatja, tehát pontosabban az élet értelmét célozza meg, hogy miért érdemes élni, miért érdemes végigcsinálni ezt az egészet. Gábor ebbe belerokkant, a hadakozásba az élettel és az apja zsenijével való szembesülésben, apám Ferenc pedig, Cini, ő pedig megpróbált kibújni ez alól és sikeresen vette a kanyarokat, a nehézségeket, és akkor aztán az élete végén őt is elérte ez az ördöggörcs, ez a családi átok, ami úgy látszik ott bujkál a génekben.

- Mv.: Milyen értelemben?

- K.M.: Hát egy nagyon súlyos depresszióval és feladással tulajdonképpen elmenekült a halálba.

- Mv.: De ez nem a rendszerváltással volt összefüggésben?

- K.M.: Összefügg a rendszerváltással, összefügg az öregedéssel, összefügg valami nem tudni milyen okból keletkezett bűntudattal, önmagával szemben. Talán ugyanazt érezte, amit Frigyes, aki egész életén át a nagy művet akarta megírni, csodálatos tervekkel és óriási energiával kezdte el ezt a századot, amit az értelem és a felvilágosodás századának gondolt, és aztán csalódott és rájött, hogy ezt a világot nem lehet megváltani. Tehát ugyanaz a sors ismétlődik, generációról-generációra, traumákkal, és szenvedésekkel.

- Mv.: Az ördöggörcs netán téged is elér?

- K.M.: Természetesen, kerülgetett engem, hiszen épp ez volt az írásnak a tárgya és a célja, hogy elkerüljem ezt a génekben bujkáló esetleg őrületet is.

- Mv.: Sok olyan dokumentumra találtál rá, kutatás-keresés közben, ami téged is meglepett?

- K.M.: 22 évig kutattam anélkül, hogy tudtam volna, hogy ebből könyv lesz, izgatott, érdekelt, tulajdonképpen ez egy nyomozás az egész, egy krimi, a családunkban bujkáló gének és traumák után. Elsősorban persze önmagam után. És 22 év után egyszer csak kirobbant a dolog, hiszen senki nem tudta mi zajlik belül, én magam sem, talán csak az őseim árnyai segítettek és az élők közül talán Korniss Mityu a barátom, aki segített és bízott benne, hogy ebből egyszer csak könyv legyen.

- Mv.: De mi volt az a dokumentum, ami téged is meglepett?

- K.M.: Sok-sok dokumentum volt, azt nem árulnám el, hiszen meglepetés a könyvben, talán csak a család származása, az, hogy ősök eredete az, ami egészen új dolog, és nagyon sok minden más, tehát itt nagyon sok olyan dologra bukkantam, ami a család irányát, genetikai képességeit, a zseni és az őrült között a középszer, tehát a nagyon-nagyon sokfajta variációját egy polgári értelmiségi közép-európai családnak megmutatja. Talán ezért is érdekes a könyv, tehát ez nemcsak egy családregény. Ez egy apropó a Karinthyak története, úgy gondolom ez sokkal többről szól, és nagyon sok réteg halmozódik egymásra, ami,

- Mv.: Czeizel Endre egy teljes könyvet szentelt a Karinthy családnak, kereste tulajdonképpen a zseni meghatározhatóságát, tehát leginkább mondjuk nagyapádban, te rátaláltál-e erre, tehát, hogy mi az a motívum, vagy mi az az eredet, tehát mitől zseni, mitől volt zseni és nem zseniális mondjuk a nagyapád?

- K.M.: A zseni titkát nem lehet megfejteni, úgy gondolom ez olyan titok, az emberi génállománynak olyan titka, amire soha nem fognak rájönni, és a titkok azért titkok, hogy teljesen ne is lehessen őket megfejteni. A zseni talán valami örök kutatószenvedély és valami olyan önismeret és olyan világismeret, ami valami különleges látásmódot eredményez.

- Mv.: Te ehhez képest hova sorolod magad?

- K.M.: Hát ez még nem eldöntött a dolog, reméljük az őrültet már megúsztam, bár ezt nem lehet tudni, hiszen az egész élet arról szól, hogy elkerüljünk bizonyos sorsokat, a zseni az pedig nem az én dolgom megítélni, nyilvánvalóan, hogy az ember megpróbálja a maximumot tenni a képességeihez képest.

- Mv.: Nagy szenvedés volt egész életed e tekintetben? Tehát ekkora nagyságok árnyékában élni?

- K.M.: A kettő együtt volt, egyszerre volt szenvedés, egyszerre volt gyönyörűség, nyilvánvalóan, hogy az embernek el kell számolnia a rábízott tálentummal, és ez nemzedékről-nemzedékre a mi családunkban megtörtént. Én is megpróbálkoztam vele.

- Mv.: Van-e jelentősége, hogy látod, ebben a meglehetősen vegyes értékű korban vagy korszakban a Karinthyaknak?

- K.M.: Feltétlenül nagyon sok jelentősége van, én úgy gondolom példázat az ő történetük, vagy a mi történetünk,

- Mv.: Mire?

- K.M.: Példázat arra, hogy meg kell találni az embernek az élet értelmét és valami jó ügyek érdekében érdemes csak tevékenykedni. Karinthy Frigyes ezt úgy fogalmazta meg, hogy nem szabad úgy itt hagynunk a világot, ahogy találtuk. Azt gondolom, hogy ez mindannyiunkra érvényes kell, hogy legyen.

- Mv.: Köszönöm szépen. Karinthy Mártonnal abból az alkalomból is beszélgettünk, még, ha nemrég megjelent kitünő könyve, az Ördöggörcs kapcsán is, hogy a héten volt a Kultúra Napja, mi nem generális érvénnyel kívántuk a kultúra mai állapotát elemezni, hanem egy könyv segítségével, pontosabban azzal, hogy megpróbáltunk bepillantani egy a kultúrában 100 évnél is régebbi nyomot hagyó írócsalád történetébe. Ma ennyivel járultunk hozzá a szólás szabadságához. Jövő vasárnap este 21 óra 40-kor folytatjuk, viszontlátásra!

***

Index.hu, 2004. január 7.

Karinthyak a díványon

Utazás Karinthyába

Karinthy Márton huszonkét éve kezdett interjúkat készíteni a felmenőivel, híres családi barátokkal és elmeorvosokkal, hogy egy könyvben írhassa ki magából az örökletes családi betegséget, az Ördöggörcsöt. Ez a páni félelem az apakomplexussal kezdődik, így az Index arra is rákérdezett, hogy milyen Karinthy Ferenc (Cini) fiának és Karinthy Frigyes unokájának lenni.

* * *

"Karinthy Frigyesről nem tudom lehántani az anekdotákat, de az 50-es évektől már személyes tanúja vagyok a családtörténetünknek - mondta Karinthy Márton a könyve dedikálásán az Indexnek arról, hogy mi indította a családi mű megírására. - Engem az anekdotákon túli valóság izgatott a családunkban."

Márton hangsúlyozza: könyve nem családi pletykák tárháza, hanem a nemzedékeken átívelő "ördöggörcs", az átörökített vagy örökíthető traumák utáni nyomozás története. Mégis, a kötet olvasása közben rengeteg pletykára találtam, de ami a legmeglepőbb felfedezésem, hogy már szinte nincs is olyan adat, legyen szó akár a legintimebbekről, amit ne tudna minden valamirevaló olvasó a Karinthyakról: Karinthy Frigyes második felesége, Böhm Aranka szeretőket tartott, fiuk, Cini színésznők tucatjaival hetyegett, unokájuk Márton homoszexuális kapcsolatokat folytat - mindezt már olvastuk valahol. Déry Tibor önéletírásának köszönhetően Frigyes felszarvazását a hetvenes években még a New York Times címlapján is taglalták.

"Frigyes felszarvazása valóban közhely már. Ezért nem is lényeges a könyvben - mondja erről Márton. - Sokkal inkább a Frici-Aranka harc mindenkori állása. Aranka azért tartott fiatal katonatiszt-szeretőket, hogy Frici visszatérjen hozzá. Erről viszont még a bennfentesek sem tudtak eddig."

Az év legjobb könyve

A Libri legfrissebb eladási toplistáján Karinthy Márton Ördöggörcs című regénye a nyolcadik helyen áll.

Az Ulpius-ház január 6-án lezárt közönségszavazása alapján Karinthy Márton Az év írója lett, az Ördöggörcs-öt pedig Az év könyvének kiáltották ki az olvasók.

"A könyvem legfontosabb mondandója - teszi hozzá -, hogy lehetséges-e az asszimiláció a XX. században? A Karinthyak valódi származásáról például a könyvem megjelenése előtt még a filoszok sem olvashattak."

Cininek az Ördöggörcsben idézett naplójából kiderül, hogy éppen az apjáról tervezett személyes műve - az áhított Nagy Mű - nem készült el. Fia, a sikertelenül indult színházrendező viszont megtörte a családi hagyományt, és megírta a nagy művet: az Ördöggörcsöt. Pedig a Karinthy Színház igazgatója hátrányos helyzetből indult: már színművészetis csoporttársai is azt sulykolták belé, hogy csak a neve miatt került a színházrendezői pályára, és apja kapcsolataiból élt.

A század pszichoterápiájának története

Az Ördöggörcs a két Karinthy fiú története a Karinthy unoka szemével. A könyv elmeorvosok szerint a század pszichoterápiájának története lett. A kötet Karinthy Frigyes idősebbik fia, Gábor 1914-es születésétől a fiatalabbik fiú, Cini haláláig, a rendszerváltás utánig foglalkozik a skizofrénia, a depresszió, az autizmus és az alkoholizmus tüneteivel.

A szerző nagybátyjával, Gáborral, a család őrült költőjével saját pszichés betegségét szembesíti, apjával, az író Cinivel pedig vélt vagy valós sérelmei miatt akad elszámolnivalója.

"Cini és Gábor - a sikeres, fényben élő és a látszólag sikertelen -életében a párhuzam érdekelt - magyarázza Márton, hogy miért illesztette egymás mellé a két teljesen különböző életet élő féltestvér történetet. - Kettejük sorsa egyben a XX. század olykor irracionális története is. Egy jellegzetes példa: míg Gabi 1951-ben 37 évesen elmenekült a világ elől, és Badacsonyban élt magányosan, addig a 30 éves Cinit pártiskolában képezték át, ahol Cini depressziós lett, ami aztán a halála előtti időszakban hatalmasodott el rajta."

Skizofrén volt, esetleg autista

"A másik ilyen esett figura, Ádám (Kosztolányi Dezső fia - a szerk.) aranyosabb ember volt, sokkal bájosabb, mint Gabi, aki napokig meg sem szólalt" - mondja Cini az Ördöggörcsben felidézett beszélgetésük egyikében az évtizedekig felügyelet alatt élt bátyjáról, akit emellett túl bonyolultnak is tartott ahhoz, hogy főhős legyen. "Azért óvott Gábor alakjának felidézésétől - mondja Márton - nehogy ugyanabba a meszesgödörbe essek, mint Gabi. Féltett a családban bujkáló őrülettől."

Karinthy Ferenc és Gábor

"Megkerülhetetlenül vonzott a kényes feladat: szembesülni családomon keresztül önmagammal" - indokolta, hogy miért eredt mégis - az Ördöggörcs előkészületeként - a Gábor őrületével kapcsolatos rejtély nyomába. Abban ugyanis egyetértett a depresszióra hajlamos Cini és Márton, hogy a páni félelemnek, a család őrült génjeinek elkerülésére a legjobb módszer a szembenézés.

Gáborról az Ördöggörcsben a szerző kitartó nyomozása ellenére sem tudunk meg sokkal többet annál, ahogy az Indexnek összefoglalta: "A folyamat nagyon egyedi és jellegzetes. Gabi normális ifjúként lép fel, idegbeteg személyiség lesz, aztán hamleti álőrült, majd felveszi az őrült szerepét a világ felé. Aztán úgy marad, végül bekövetkezik a teljes leépülés." Skizofrén volt, esetleg autista, de az biztos, hogy kényszeres. Az elmeorvosokkal készített terjedelmes interjúk - melyek Márton szerint azért érdekesek és nélkülözhetetlenek, mert mindig azt hitte, hogy a pszichológusok róla beszélnek - nem tűnnek célravezetőnek. Ahogy Karinthy Ferenc írja a Naplójában: "mennyivel hitelesebben ismeri az író az emberi lelket, mint a pszichiáter!"

Márton szerint minderre Cini adja meg a kulcsot az 1981-es beszélgetésükben. "Hogy egy művész Karinthy Gábor sorsát választja, vagy éppen nem választja, ez sokkal több, mint a Karinthy Marci ügye, vagy hogy valaki a Karinthy fia vagy másé. Akkor ez az egész századnak a kérdése már." "Igen, ez a XX. század nagy kérdése - teszi hozzá Márton. - Irracionalizmus vagy ráció. Ezt példázza a két testvér párhuzamos életútja. A privát ügyeknél lényegesebb a Doktor Faustus-i dilemma, ahogyan Gabi sorsában ez felidéződik."

Posztumusz ütközetek - privát ügyek

De mindehhez mégiscsak privát ügyekből kellett kiindulni. Az első az apa-fiú posztumusz ütközet: Cini kontra Márton. A szerző, bár apjáról rideg képet mutat, esélyt ad neki, hogy interjúkon, leveleken keresztül megvédhesse magát. Az olvasó így Cini szempontjait is megismerheti Márton "vádjaival" szemben. Megértheti Cini felháborodását, mikor Marcika rögeszmésen lóg rajta és társaságán, mikor később Márton - Cini észrevétele szerint - a kapcsolatain élősködik.

Cini azt is sérelmezi, hogy fia a sorozatos kudarcai után sem látja, mi folyik körülötte. "Lehetetlen, hogy valaki a kirúgása előtt egy nappal ne vegye észre, hogy megfagyott körülötte a levegő" - mondja például elképedve a hetvenes évek elején a pécsi színházban mit sem sejtő fiának, aki valóban már csak egy napot dolgozik ott rendezőként. "Nem mindig annak van igaza, aki túlél" - mondja ki végül az Ördöggörcsben maga Márton is.

Az Ördöggörcs másik családi vetélkedője, a "ki a tehetségesebb-küzdelem". Márton szerint ebben is elég, ha az idézetek magukért beszélnek: "Cinitől óriási tehetségét bizonyító kevéssé ismert részletek sorát idézem - mondja -, Gábor tálentuma pedig az újra megjelent, Én, Fájdalomherceg című verseskötetében tupírozás nélkül is tetten érhető."

"Sokkal közepesebb tehetségnek tartom magamat, mint apámat" - vallja meg Cini az Ördöggörcs egyik pesszimista hangulatú beszélgetésében, de mintha a kötet azt sugallná, hogy bátyja is tehetségesebb volt nála. Mintha a szerzőnek a költő Gábor tálentumának a feltupírozása, szépítése lenne a célja, miközben a Cinit lehúzó sugallatokat - Benedek Istvánét, Ascher Tamásét - nem cáfolja.

Sok az elmeorvos, kevés az apa

A műfajtalan mű dokumentumok, riportok, naplók, fiktív naplók, beszélgetések, analízisek egyvelege, ami Karinthy Márton huszonkét éves kutatómunkája után 2002-ben egy év alatt született meg. Még húzni kellett volna a terjedelmes szövegen: az említett elmeorvosi interjúk mellett például Márton gyerekkori naplórészletein és a második részben előforduló ismétléseken. Ezek mellett terjedelemben látszólag eltörpülnek az olyan izgalmas szakaszok, mint Márton és Cini apa-fiú kapcsolata, Cini leépülésének története, vagy Gábor nyomozás közben megtalált naplója.

Karinthy Márton menet közben íróvá vált, ez látszik a kötet kevés szépirodalmi részében. Az elején alkalmazott kikacsintásokat, szájbarágós magyarázatokat, modorosságokat sorban hagyja el. A dramaturgiai szerkesztésen, jól időzített csattanókon, izgalmas fordulatokon pedig látszik, hogy mégiscsak a színháztudományok doktoráról beszélünk.

"Nehéz Karinthy Ferenc fiának lenni"- állítja a Karinthy Színház igazgatói székében ülő Karinthy Márton, majd hozzáteszi az apjától ellesett feleletet: "Nem tudom, milyen nem annak lenni." Az Ördöggörcs című kötetet ördögűzőnek szánta, arról, hogy beváltotta-e a reményeket búcsúzásképpen csak annyit mond: "majd kiderül".

Gőzsy Kati

***

TALÁLKOZÁSOK MAGAZIN, 2004. január

Titkok közelében

Beszélgetés a családi legendáról Karinthy Mártonnal

- Nemrég jelent meg Ördöggörcs című könyve, amelyet a családjáról írt. Láttam valakit a metrón, aki éppen ezt olvasta. Mit gondol, mi teszi a Karinthy-legendáriumot ma is sokak számára izgalmassá?

- Sokat gondolkoztam már ezen! Mi az az izgalom, ami a Karinthyakat körüllengi? Ráadásul ebben én is benne vagyok, mint Pilátus a credóban. Talán a közép-kelet-európai polgárcsalád tipikussága. Ezzel összefüggésben az asszimiláció, ennek titka, rejtélye vagy lehetetlensége. Talán ez az egyik fontos aspektus. Persze Frici, ahogy mondták, a "nevető bölcs" hallatlan népszerűsége mellett.

- De a tékozló zsenialitás, a játékosság Karinthy Frigyesnek csak az egyik oldala! A mélyben számomra ő mindig is görcsös léleknek tűnt.

- Ha a világot megváltoztatni akarás görcsére gondol, akkor egyetértek. A "számadás a tálentumról" görcsére, arra, hogy nem hagyhatjuk itt a világot úgy, ahogyan találtuk. Valamit változtatni kell rajta. Különben értelmetlen volt az életünk, és nemcsak a mi egyéni életünk, hanem az ember élete. Mert az ember valamire teremtetett. Ő még - ha úgy tetszik, görcsösen - hitt ebben.

- A változtatni akarásban nyilván rejlik egy jó adag vizsgadrukk is.

- Igen, a Tanár úr, kérem bukott férfijának állandó vizsgadrukkja. Frici, ez a bukott férfi, aki egész életében ettől a vizsgadrukktól szenved: egyszer majd ki fogják hívni felelni, no Karinthy, mondja meg ezt meg ezt. De ő nem tudja a választ, és megbuktatják. Ez végig benne volt, és ilyen értelemben örök gyerek, örök kamasz maradt. Talán a könyvemből kiderül, hogy ez aztán generációról generációra öröklődik, míg engem is elér.

- Ebből a generációs láncolatból adódik a könyv szerkezete. Bárkiről van éppen szó, az valahogy a többiekre is kihat, és előbb-utóbb bejönnek a képbe ők is. De mégis akad könyvének egy központi figurája, és ez nem Karinthy Frigyes, hanem az ő idősebbik fia, Gábor. Akinek verseit egyébként az Ördöggörcs megjelenésével egy időben adta ki az Ulpius-ház. Miért éppen ő áll a középpontban?

- Egyrészt rettegve ismerem föl magamban az ő génjeit. De ezentúl talán azért Karinthy Gábor a főszereplő, mert az ő skizofrén tudata - bár ma már inkább autistának mondanánk - az időtől függetlenül létezik, vagyis teljesen szabad. Mint minden "bolond", ő is a kizökkent időt akarja helyre tolni. Megállítja a reális időt, és a kozmikus időben kezd el mozogni. A reális időből persze sokféleképpen lehet kilépni: fantáziával, álommal, művészettel, emigrációval. De lehet belülre is emigrálni, és Karinthy Gábor sorsa számomra ezt a lehetőséget példázza.

- A könyvben Gábor szerződést köt az ördöggel. Miről szól ez a szerződés?

- Nehéz ezt megfogalmazni. Talán arról, hogy a műveket nem kell mindenképpen megírni. Gábornak ez a szerződése az elhallgatásról szól. Arról a csendről, amelyben benne van egy nagy mű lehetősége is. A nagy mű - ez is visszatérő motívum. Apám, Karinthy Ferenc is megkísérelte megalkotni. Bár az ő nagy műve az lehetett volna, amit Karinthy Frigyes címmel akart megírni. Ez visszatérő álma volt, de a megvalósítását valahogy elmulasztotta.

- Jól érzem azt, hogy bár apja nyilvánvalóan szerette a testvérét, Gábort, valamiféle neheztelést is érzett iránta?

- Ez nagyon tragikus és bűntudattal terhelt viszony lehetett. Apámnak már önmagában nagy traumát okozott, hogy a bátyja őrült. Rejtegette is kicsit ezt a titkot.

- Írja, hogy a családban ez nem is volt beszédtéma.

- Aztán az is traumát jelentett, hogy Cini nagyon sikeres lett, de ott volt Gabi, akit nagyon tehetségesnek tartottak, ám nem volt sikere. Amit apám érzett, azt nem is neheztelésnek nevezném. Inkább menekülésnek valami elől. Cinit utolsó éveiben valami iszonyatos bűntudat kerítette hatalmába. Nem tudom, honnan jött ez, hiszen addig semmi nyoma nem volt: elfojtott hisztériák, elfojtott fájdalmak, ingerültségek. Egyszer írja is a Naplójában: Jézusom, lehet, hogy nekem is ördöggörcsöm van! Így nevezte Gábor a betegségét. Ez persze félig vicces megjegyzés, de jól jelzi, hogy a család fölött állandóan ott lebeg az őrültség réme. Ez mindenkit elérhet. Engem is, természetesen.

- Apja, Karinthy Ferenc éppen a normalitás embere volt, nagyon eltökélten és tudatosan tette magát azzá. Ez nyilván rengeteg elfojtással járt.

- Az a vízilabdás, macsó, sikeres, vásott Cini, aki velünk élt, naplójában egészen más arcát mutatja. Itt a vívódó, gyötrődő ember mutatkozik meg, és úgy gondolom, hogy a nagy mű lehetősége benne rejlik a Naplóban. Sőt. Talán ez a legjobb műve.

- Ehhez az elfojtáshoz tartozik az is, ami a könyvében egy Ascher Tamással folytatott beszélgetés során hangzik el. Cini ugyanis nem számolt el magában a kommunizmussal. Azzal, hogy milyen helye volt íróként a Kádár-rendszerben.

- Igen, ezt a beszélgetésemet Ascher Tamással egy másik könyvből vettem át. Azt arról a színházrendező osztályról írtam, ahova együtt jártunk. Egyszer talán ez is napvilágot lát majd. Nagyon fontos gondolat, és egy kicsit az elindítója is a könyvemnek, hogy akkor tessék, nézzünk szembe apámék nemzedékével. Ennek következtében viszont szembesülnöm kellett az egész csapdahelyzettel is, amit ez jelent: a karinthyság, meg a gének, meg az őrület meg a többi... Ez a jelenség itt majdhogynem szakrális jelleget ölt: a fiúknak meg kell ölniük az előző királyt vagy apát ahhoz, hogy felnőttek lehessenek. Ez nagyon fontos gondolat.

- Nekem mégis az az érzésem, mintha ez a gondolat és vele együtt a Kádár-korszak mégsem kapna a könyvben kellő súlyt.

- Lehetséges. Talán azt érezheti, hogy ennél a résznél apám eltűnik, mert a Marci című novellán keresztül megjelenek én. Vagyis itt már nem az apám életét követtem tovább, hiszen fontosabbá válik a saját létezésem. Innen kezdve megpróbáltam azt visszaidézni, amit gyerekként magam észlelhettem. Míg előtte összeszedtem azt, amit hallottam, olvastam, meséltek. Tehát a könyv eme részénél aspektusváltás történik.

- Ezért is más ez a könyv, mint az összes többi, amit Karinthy Frigyesről vagy a Karinthyakról eddig írtak. Ez egyfajta nyomozás, aminek a szálai végül is önhöz vezetnek. A kutatás során megtalálta azt, amit keresett?

- Azt hiszem, a nyomozásnak nincs vége. Amíg él az ember, addig van esély a megváltásra, a bűntelenségre, újabb bűnökre. A nyomozás tehát folytatódik. Hogy ráleltem-e valamire, nem az én tisztem eldönteni. De egyvalamire biztosan rájöttem: a nagy emberi titkok megfejthetetlenek. Meg kell kísérelni a közelükbe kerülni. De ha már ott van az ember a tűzgolyó körül, nem szabad továbbmenni, mert megég, mint Ikarusz.

- Ezzel visszajutunk Gáborhoz. Őt övezi itt a legnagyobb titok, a legnagyobb csend, amit Ön megpróbál megtörni. Nemcsak az őt körülvevő csendet, hanem a saját csendjét is. Hiszen az ő fiktív naplója vonul végig az ön írásán.

- Igen, fiktív naplóval indul a könyv. Aztán megérkezik postán egy valóságos napló is. Hogy ezt ki írta - Gabi vagy valaki az ő nevében, az öreg ápoló, aki a csomagot küldte -, az nyitva marad. A realitás és az irrealitás határán mozog a szöveg, nem is akartam dönteni. Az ápoló is meghalt már...

- Könyvében egyébként is keveredik, váltogatja egymást a dokumentum, az idézet, a magnóra felvett beszélgetés és a fikció.

- Sőt vannak benne kitalált dokumentumok is. Vekerdy Tamás mondta a könyvbemutatón, hogy egy idő után már nem tudta, mi valóság és mi fikció, az egész egy magasabb valósággá lényegül át. Ennek nagyon örülök.

- A fikciós részek döntően Karinthy Gáborhoz kapcsolódnak. Ő a főszereplője a könyvnek, és úgy tűnik, a családból önt is ő foglalkoztatja legerősebben. Már csak azért is, mert róla lehet a legkevesebbet tudni. Közelebb került-e hozzá, vagy közelebb került-e önmagához, amikor az ősök nyomába eredt?

- Nem akartam én Gabi személyiségébe belehelyezkedni. Engem az eset kezdett el érdekelni. Az, hogy a zsenik, a fényben élők mellett ott van az árny. És még egy nagyon fontos dolog, ami végigvonul a Karinthy családon.

A szeretethiány. Az embernek szüksége van az akolmelegre, de egy ilyen szellemi hőfokon égő családban ezt nagyon nehéz megkapni. Hiszen mindenki önmagával van elfoglalva, mindenki a saját koponyája körül tesz utazásokat. Közben elfelejti, hogy mellette didergő lények állnak, akiket szeretni kell.

Beck András

***

VASÁRNAPI HÍREK, 2004. január 25.

Kedves Naplóm! (53)

... Úgy emlékszem, amióta olvasni tudok, a Karinthy Frigyes rajongók népes táborához tartozom. Talán a Tanár úr, kérem volt az első és örökre meghatározó élményem. Aztán az Így írtok ti, a versek, a Capillária, az Utazás a koponyám körül, és így tovább, majd elölről az egész. Ha feltennék nekem ezt az ostoba kérdést: mit vinnék magammal egy lakatlan szigetre, biztos, hogy Karinthyt választanám.

Sokszor gondoltam arra, milyen csodálatos lehet Karinthynak lenni. Vagy például a fiának, Ferencnek, vagy ahogy mindenki ismerte, Cininek. Természetesen őt is olvastam, és nemcsak azért, mert Karinthy, hanem mert jó. Talán ha Kisnek vagy Kovácsnak hívják, még jobban tetszett volna, mert hát mindig ott volt a Nagy Ő - a Frigyes. Ezzel azért már nem lehetett könnyű együtt élni. De Cini, azt hiszem, tudott. Élni is meg írni is.

Aztán a Színművészeti Főiskolán - pardon, Egyetemen - egy évfolyamra jártam a rendező szakos Karinthy Mártonnal, az unokával, Cini fiával. Ahányszor csak találkoztunk, majd később dolgoztunk is együtt, mindig olyan furcsa érzéssel néztem rá. Talán tisztelet volt, talán csodálat, ami persze nem neki szólt - ne haragudj, Marci! -, hanem a Karinthy névnek. Bár ő soha nem találkozott a nagyapjával, hiszen ez a zseni jóval Márton születése előtt meghalt, ötvenéves korában.

És most az unoka, Márton írt egy kegyetlenül őszinte, Karinthysan szellemes, fantasztikusan érdekes, olvasmányos, izgalmas könyvet Ördöggörcs címmel, amiért is minden tiszteletem és csodálatom megilleti őt. Egy család története, több generáción át, a kevésbé ismert Karinthy-fiú, Gábor - a Fájdalomherceg - élete, betegsége, a nagymama, Böhm Aranka halála-megsemmisítése Auschwitzban, Ferenc-Cini utolsó hónapjai, de nem sorolom. El kell olvasni!

Régebben arra gondoltam, hogy Karinthy Frigyes ufonauta volt, aki idejött egy másik, szebb, vidámabb, jobb bolygóról, hogy megmutassa nekünk, hogyan is kéne élnünk, gondolkodnunk a világról, egymásról. Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem. De a Karinthyak szelleme itt él velünk, amíg el nem fogy végleg az emberekből az emberség. Köszönet érte ...

Gálvölgyi János

***

SULINET

Könyvajánló - Ördöggörcs

A családregény nemcsak Karinthyék koponyái körül jelent utazást, hanem hiteles korrajznak számít a XX. századról is, képet adva bűnökről és csalódásokról, vágyakról, szerelmekről, barátságokról, csalásokról és öncsalásokról.

Lehet, hogy eleve elrendelés, sors vagy végzet, de Karinthynak lenni egyenlő az írónak levéssel. Hiába a lázadás és ellenszegülés, makacsul más út keresése, vargabetű a színházi világba, végül csak az írás mellett köt ki az ember, még akkor is, ha húsz év élményét kell papírra vetnie. Erősek a családi hagyományok.

A hazai irodalmi életet még ma is lázban tartja Karinthy Márton kétkötetes regénye, az Ördöggörcs. A csaknem 900 oldalas műben több műfaj is otthonra talál. Olvasható benne interjú, visszaemlékezés, orvosi kórrajz, dokumentum és képzelt naplórészlet egyaránt. Az alcím sem véletlen: Utazás Karinthyába. Méghozzá úgy, hogy a Karinthy család életének elemzése, sorsfordulóinak ismertetése letehetetlenné teszi a könyvet.

Karinthy Mártont izgatta az ős és utód problémája. A sikeres szülő és az árnyékában élő fiú ügye. Nem véletlenül, hiszen neki is része van benne. Neki ugyanis az elementáris egyéniségű apjával, Karinthy Ferenccel kellett megvívnia csatáját. (Neki pedig zseni apjával, Frigyessel.)

Könyve főhőséül mégsem őt és saját magát választotta, hanem nagybátyját, Karinthy Frigyes elsőszülött fiát, Gábort. Karinthy Gábort, a nagy költőt, aki még sokkal nagyobb lehetett volna - még akár érettségi tétel is -, ha nem dönt másként, és nem vonul ki a világból idejekorán, magába fordulva, s örökre elhallgatva.
Gábor személye már meg lett örökítve Benedek István Aranyketrec című munkájában, amiben a Fájdalomherceg alakjába bújtatták. Azért a név, mert gyakran gyötörte őt egy általa ördöggörcsnek nevezett roham.

Gábor személyét titok és magány övezte, mellyel kívül tudott helyezkedni mindenen, még a XX. századon is. Feladta a harcot zseni apjával, nem kért a versenyből, senkit nem akart legyőzni, senki fölé nem akart kerekedni, csak nyugalmat akart magának. Ne zaklassák nyilasok, lélekbúvárok, értetlenkedő, kegyetlenül tréfálkozó barátok, senki. Csupán egy kicsiny szobára vágyott, ahol szerényen meghúzódhat, álmodozhat, verselhet kedvére. Más dolga nem is volt a világon.

De mire mindez meglett, a költő már örökre elhallgatott benne.
Nem csak az ő nagy tragédiája ez. A miénk, s mindenkié.

Az Ördöggörcs című családregény anyaga húsz éven keresztül gyűlt, formálódott, hogy megtalálja az okot, a mozgatórugót a családtagok indíttatásaiban. S ha a szerző megtalálja apja, nagyapja, nagybátyja írói és emberi sorsának mozgatórugóit, magát ismeri meg általuk. S keresi is, oknyomozó-riporteri elszántsággal. Gábor észrevétlen személyét, apakomplexusát és gyötrő anyahiányát állítva középpontul, rokonok, barátok (Devecseri Gábor, Déry Tibor, Somlyó György, Kosztolányi Dezsőné), pszichiáterek, gyógypedagógusok által felsorakoztatva a család többi tagját, majd a három generációt, hogy érthetőbbé váljanak a cselekedeteket kiváltó okok, s hogy megismerjük a szerzőt, mely módon utat találhatunk önmagunkhoz is.

***

MÁSOK, 2004. január

Utazás Karinthyába

Megjelent - huszonkét esztendős vívódás után - a régóta várt családregény, két kötetben, majd' ezer oldalon. A címe is találó: Ördöggörcs, mely orvosi értelemben hisztériás rohamot jelent, de egyben metafora is, ami magába sűríti a "halmozottan hátrányos helyzetű" szerző szorongásait, egyben a szándékot is, hogy bizony néha előbújik belőle a kisördög, és nem bánik kesztyűs kézzel az elődökkel.
Meglehet, kívülálló szemében előny, hogy élő klasszikusok közelségében telt gyermekkora, de ez számára mégsem volt felhőtlen és idillikus. El kellett viselnie extremitásaikat, önzésüket, neurózisaikat éppúgy, mint gyermeteg szokásaikat.
Karinthy Márton ismert színházi ember. Ám hiába próbált meghúzódni (a "viktoriánus" korszakban is, sok más mellett, számos kiváló melegdarabot felvállaló) teátrumában, a kelenföldi prérin. Az irodalmi panteonba vonult ősök: Frigyes, a nagypapa, és Ferenc (Cini) - az egyszerre derűs és zord atya - ott sem hagyták békén. Majd' negyedszázadon át kínozták, mígnem előhozták belőle az írót is. S nem is akármilyet!
Stílusa eleven, láttató. Olyannyira, hogy egy-egy kép kitörölhetetlenül beleég emlékezetünkbe: például, mikor Karinthy Cini alsógatyában, vörös zászlóval integetve jelzi a szemközti iskolában tanító feleségének, hogy beszélni akar vele. Vagy amikor Frici nagyapa váratlanul belép a fürdőszobába, és elámul a kamasz Cini hatalmas hímtagját látva, s azt mondja: ezt nem tőlem örökölted, biztos az Arankától. Az is felejthetetlen kép, midőn a Kosztolányi házaspár úgy dönt, föltárják fiúk előtt testi valójukat, meztelenül állnak elé: látod, ilyen az apád, és ilyen anyád! A fiú, Ádám a liberális nevelés áldozataként ettől búskomorságba esik.
Többször is nekifog a regénynek Karinthy Márton, s jó néhány fejezetet indít ekképpen, így kellett volna kezdeni a könyvet. Ezért a mű kezdetek sokasága, sehol sem fejeződik be, ott sem, ahol formálisan véget ér. Ez rányomja bélyegét a szerkezetre, pontosabban nincs is a hatalmas emlékfolyamnak medre. Bárhol elkezdhetjük olvasni, az "eltűnt idő" képei a messzi vagy épp a félmúltból emelkednek a felszínre, de mindig új tartalommal, más érzésekkel, kételyekkel telítődve. Így az apát, Karinthy Ferencet láthatjuk érzéketlen despotaként, s megértő szellemi-lelki társként is. Halálának pillanatai többször visszatérnek, mint mikor az ember kemény gyászmunkát végez, és a düh, a harag, a lelkiismeret-furdalás, az önfelmentés motívumai egyre halványulva, megbocsátássá szelídülve ismétlődnek.
A szerzőt néha kimeríti a legendákkal és a köztudatba beivódott anekdotákkal való birkózás, s néha fellázad, és így kiált fel: "Tele van a tököm a Karinthy családdal!" Mert tudja, az ő sorsa sehogy se illik bele a legendákba, s tudja azt is, hogy az írói szerep s a ráhagyományozott - irodalomtörténeti értékű - sztorik sokasága nem önzetlen ajándék a halhatatlanoktól. Csakis azért kapta, hogy - bár a Karinthyakról már szinte mindent megírtak, vagy ha nem, akkor kipletykáltak - "a puha fészekben felnőtt Marcinak" tovább kell terebélyesítenie az Ő mítoszukat.
Jogos önvédelemből született hát ez könyv, ami részben a holtukban is nyughatatlan nagy elődöket engesztelő rítus, másfelől pedig terápiás regény, melyben a szerző gyógyítja a nem mindennapi, de nem is mindig kíméletes szellemektől nyüzsgő, legendás időkben szerzett sebeit. "Ilyen névvel nem lehet az ember középszerű - vallja -, ez a név kötelez. Micsoda nyomasztó teher, micsoda átok. Eleve azzal a tudattal élni, hogy ezek az ősök csak önmagukra figyelnek, mit tegyek hát, hogy észrevegyék: én is a világon vagyok."
Nem véletlen, hogy Marci - miközben megeleveníti a már lexikoncikké vált nagy szellemek (Kosztolányi, az író, Devecseri, a költő, vagy Benedek professzor, a lélekgyógyász) nemritkán kicsinyes dolgait, erotikus kalandjait, bölcs beszélgetéseit, kifinomult, néha intellektuálisan gonosz társasági szubkultúráját - édesapja mellett igazán nagybátyjára, a család különcére, az érzékeny és zárkózott Karinthy Gáborra figyel. (Akinek egyetlen verseskötete, az Én, fájdalomherceg szintén most jelent meg újra.)
Gábort érzi magához a legközelebb. A toronyszobában vagy az intézetekben rejtegetett rokont, aki iskolás nebulóként sem csatlakozott a szemközti leányiskola ablakait lelkesen kémlelő társaihoz, aki kívülállóként, melankolikusan szemlélte a világot. Semmit sem árult el magáról, a létező nemlétet testesítette meg, mintha itt sem lett volna tulajdonképpen.
Zavarba hozza az olvasót Karinthy Márton, mikor nemcsak családja tagjait, hanem önmagát is lelkileg felboncolja, olyan intim mélyrétegeket tár elénk, ami talán már nem is tartozna ránk. A vele készült pszichológia-tesztet is közzéteszi, mely megmutatja személyiségének sebezhető, érzékeny pontjait. De hőseivel - elődjeivel - sem kíméletesebb. Talán ezért nem lehet letenni a könyvet, mert olyan kérlelhetetlenül őszinte.

Kornéliusz

Karinthy Márton
Ördöggörcs - Utazás Karinthyába
Ulpius-Ház, Budapest, 2003
1-2. kötet, 878 oldal

***

Origo.hu. 2003. december 19., péntek, 13:30

Vendégszoba: Karinthy Márton
"Nem én akartam ebbe a családba születni"

Karinthy Márton, a Karinthy Színház igazgatója, Karinthy Frigyes unokája nemrégiben kétkötetes könyvet írt családja történetéről. A Társalgóban elmondta: apja, Karinthy Ferenc mindenáron vízilabdázót akart faragni belőle, de mivel ő a víz és az írás elől is menekült, úgy döntött, inkább színházigazgatónak áll. Most, idősebb korára úgy látja, mégiscsak szorult bele valami az ősi késztetésből, ezért kezdett bele az Ördöggörcs írásába. Ennek ellenére is meggyőződése, hogy a Karinthy család legfőbb öröksége mégsem az írás mívelése, hanem az a sajátos humor, amellyel tagjai a világot szemlélik.

* * *

"Igyekeztem elkerülni, hogy én is író legyek"

- Üdvözlet! Mindenre nyitottan válaszolok, nincs tabutéma.

- Melyik színház igazgatója? (dwd)

- Mint a nevem is mutatja, csak egy színháznak lehetek az igazgatója, ennek a neve pedig Karinthy Színház.

- Ön miért nem lett író? (cool)

- Felmenőim között nagyon sok író volt, talán védekezésként igyekeztem elkerülni, hogy hasonló "csapdába" kerüljek. Ezért inkább a színházat választottam. De úgy látszik, a sorsát senki sem kerülheti el, így "vénségemre" mégiscsak tollat ragadtam. Ennek eredménye a most megjelent könyvem, mely elmondja, hogy miért nem lettem író, miért akartam elmenekülni ettől a sorstól, de a sorsát senki sem kerülheti el, és így tovább...

- Hogyan lett színházigazgató és miért? Nem keseríti el a pénztelenség és a nyomorúság, ami a szakmát körbeveszi? (zsir71)

- Hogy hogyan lettem színházigazgató? Olvassa el Ördöggörcs című könyvemet! Ami a második kérdést illeti, röviden: elkeserít. Hosszabban: nem keserít el, mert egy színigazgatónak nem elkeserednie kell (ezt akkor egész életében tehetné), hanem színházat csinálni - a rossz körülmények ellenére is, lehetőleg színvonalasan.

- Színházigazgatóként sikerült-e felfedeznie nagy tehetségű színészt? (cool)

- Többet is. Sok fiatal kezdett nálam, akik még főiskolai tanulmányaik előtt játszottak színházamban. Csak példaként: Németh Kristóf, Kolovratnik Krisztián, Lengyel Tamás, Miller Zoltán és mások. Az első szárnypróbálgatásaikat a Karinthy Színházban tették, és azóta mind sikeresen helytálltak a pályán.

- Melyik korosztálynak ajánlaná leginkább az Ördöggörcs című könyvét? (fathom)

- Nincsenek sem korosztályi, sem műfajbeli megkötéseim. Vagyis úgy hiszem, mindenki talál benne csemegét, feltéve, hogy figyelmesen olvassa. A lányom legalábbis, aki a fiatal generációhoz tartozik, ezt mondta.

- Hogy megy a könyv? Milyenek az elvárásai? Nagy sikerre számít? (zsir71)

- A visszajelzések eddig a lehető legjobbak, a könyv hetek óta a toplistán tartózkodik. Sztálin elvtárs azt mondta: "A határ a csillagos ég." Hogy nagy sikerre számítok-e? Ilyet szerző csak bal kézzel felfelé lekopogva tehet.

- Milyen Karinthy-darabokat adnak elő a Karinthy Színházban? (fathom)

- Már sokat előadtunk, jelenleg a hatodik éve megy a Tanár úr, kérem, amelyet, bár többször akartam, de nem lehetett levenni a műsorról a közönség érdeklődése miatt. Ez persze nem panasz, hanem dicsekvés. Természetesen lesznek új Karinthy-bemutatók is: Frigyes, Ferenc, és talán Márton is, a jövőben. Nota bene: a jelenleg futó Lassú felmelegedést magam követtem el.

- A Karinthy Színház is egyik napról a másikra él, mint a többi? (cool)

- A Karinthy Színház már a szocializmusban létezett mint az első háború utáni magánszínház. Mindig egyik napról a másikra élt - igaz, ez már 22 éve tart így. Úgy hiszem ugyanakkor, hogy a hét jelenlegi futó előadásával a színház jó passzban van.

- Ha választhatna, melyik darabot tűzné színpadra, és kiket szerződtetne? Vagy ez nem így megy? Bárkit le lehet szerződtetni, és bármit el lehet játszatni? (hakapepsi)

- Nagyon sok darabot bemutatnék, és nagyon sok színészt szerződtetnék a szívem szerint. Bármit el lehet játszani, és bárkit le lehet szerződtetni - csak nem érdemes. Csak jó színházat érdemes csinálni. Legalábbis erre kell törekedni.

"Apám mindent megtett, hogy vízilabdázót faragjon belőlem"

- Gondolom, a családban kötelező az összes Karinthyt elolvasni. Ön hogy áll ezzel? Önnek melyik regény a kedvence és - irodalmi szempontból - kit kedvelt inkább: Ferencet vagy Frigyest? (cool)

- Nálunk nem volt kötelező Karinthyt olvasni, és ameddig tehettem, magam is elkerültem - ezzel persze csak én lettem kevesebb -, de hát minden gyerek lázad, én ilyen hülyén lázadtam, hogy nem olvastam. (Nem csak Karinthyt, mást sem.) Aztán persze rájöttem, hogy ez hülyeség, és mind a mai napig hiszem, hogy olvasni a legjobb dolog a világon, tehát mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a szórakozást. Karinthy Frigyes szerintem is zseni volt, hozzá hasonlítani tehát nem fair bárkit is. Apám pedig nagyon jó, szórakoztató és színvonalas író volt. Nem az én tisztem ítéletet mondani kettőjük irodalmi rangjáról. Nagyapámat nem ismertem személyesen, apámat meg nagyon is, ez nyilván a véleményemet is nagyban befolyásolta.

- Sokat olvastam Kárpáti Gyurikáról, az édesapjáról és csapattársairól. Nagyon viccesnek találtam. Ön mennyire szerette a vízilabdát, illetve a sportot általában? (hakapepsi)

- Apám mindent megtett, hogy vízilabdázót faragjon belőlem, de mint az ábra mutatja, ez nem nagyon sikerült. Egyébként erről a harcunkról is írok a könyvben. Kárpáti Gyuri szinte mindennapos vendég volt nálunk, ezért személyesen tanúsíthatom könyvének hitelességét.

- Ki fogja a "Karinthy-zsenit" továbbvinni? Ki lesz a következő generáció? (fathom)

- Ez a jövő zenéje. Zsenik csak ritkán születnek, de ha a Karinthy-szellemiségre gondol, remélem, nem enyészik el a következő évtizedekre sem. A lányom egyébként, szerencsére, egyelőre nem gondolkodik az íráson. De hát ki tudja? A gének nyilván benne is működnek.

- Ön szerint az édesapja hogyan lett ilyen nagy író? (DaniDuck)

- Sokat írt. Megszenvedte, hogy Karinthy Frigyes fia, és, hogy neki a saját hangján kell megszólalnia. Az érzést magam is átéltem írás közben. Úgy látszik, ez generációról generációra ismétlődik. De hát lehet, hogy ez az a híres "ördöggörcs".

- Önnek mi a véleménye édesapja első igazi nagy sikeréről, a Budapesti tavaszról és annak filmfeldolgozásáról? Én imádtam! (hakapepsi)

- Én is. A filmet talán még jobban, mint a regényt. Azt hiszem, ez a regény és ez a film kiállta az idő próbáját, és hiteles dokumentum ezekről a lázas, hittel teli évekről.

- Ön szerint létezik ma olyan zseniális író, mint amilyen Frigyes? Ha igen ki, ha nem, akkor miért nem? (bankut)

- Zsenik egy évszázadban csak egyszer születnek - mondom szomorúan. Ez egyébként sem elhatározás kérdése, úgy hiszem. A Nyugat-nemzedék megfelelő táptalaj lehetett egy ilyen zseni megjelenéséhez, mint amilyen Frigyes volt. Na, de ki mindenki volt még körülötte? Babitstól Tersánszkyig, Kosztolányitól Nagy Lajosig. Babits egyébként maga állította Friciről: "Ez a marha volt köztünk az egyetlen zseni!"

- Az Ön számára mi a Karinthy család öröksége? Nem az anyagiakra gondolok! (hakapepsi)

- Erre nehéz röviden válaszolni. Egy egész könyvvel lehet csak, ahogyan ezt próbáltam is megtenni. Talán a humor legfontosabb. Pontosabban egyfajta képesség arra, hogy kellő humorral szemléljük a világot, és hogy a színe mellett a fonákját is észrevegyük.

Nagypapa, a tananyag

- Milyen volt az iskolában a "nagypapát tanulni"? Nem cinkelték emiatt? (cool)

- De, nem is keveset. Megtanultam védekezni az igaztalan vádakkal szemben. Hiszen nem én akartam ebbe a családba születni, csak így sikerült. Ezért aztán igazán fel sem vettem.

- Mi a véleménye a mai magyar filmről? (cool)

- Érdeklődéssel figyelem, noha nem tudok annyit megnézni, amennyit szeretnék. Gyerekkoromban sokkal többet jártam moziba. Hogy mégis válaszoljak, talán Fliegauf Benedek és Mundruczó Kornél filmjeit szeretem. De várom az új tehetségeket is.

- Melyik a kedvenc költőd? (DaniDuck)

- Én olyan közegben nőttem fel, ahol nagyon sok híres ember - írók, költők - adták egymásnak a kilincset. Mind nagyon nagy tehetségek voltak, ugyanakkor személyes ismerőseim is. Ha mégis választani kell, hogy arra a bizonyos szigetre kit viszek magammal, akkor talán Petőfit, Kosztolányit és József Attilát vinném.

- Mi a véleményed a kortárs költőkről? (DaniDuck)

- A költészet maga nem annyira időszerű, mint a vérzivatarosabb korokban. A diktatúrákban a költőknek sokkal nagyobb a mindennapos hatásuk, mint szélcsendesebb időkben. Ennek ellenére ma is látok néhány nagy tehetséget. De, hogy ne sértődjenek meg - hiszen mindet nem tudom felsorolni - csak Szálinger Balázs nevét említem. Elnézést kérek a többiektől!

- Ki az a magyar költő, író, aki minden korban különlegesnek, újszerűnek, egyedinek számítana? (amelie)

- Petőfi és Arany. Na meg Kosztolányi és József Attila. Ja, és Adyról se feledkezzünk meg. Azt hiszem, a magyar irodalom büszkélkedhet az egy főre jutó legnagyobb költői tehetségekben. Kár, hogy a világ ebből csak néhányat ismer.

- Mit gondol a mai magyar politikáról? Nekem az agyamra megy... (hakapepsi)

- Talán nem kell annyit foglalkozni vele, amennyit tesszük. Régen sem volt meghatározó része az életünknek. Csak amióta "demokrácia" van. De a demokráciához az is hozzátartozik, hogy megtanuljuk elviselni vagy akár irányítani a bennünket irányító politikát.

- Mivel foglalkozol a szabadidődben? (zsandark)

- Az utóbbi időben többnyire az írással foglalkozom. Persze, ez megváltozhat még, ha nem lesz miről írnom. Akkor megint csak színigazgató leszek.

* * *

- Köszönöm ezt az órát mindenkinek, aki megtisztelt kérdésével. Én a magam részéről jól éreztem magam, remélem, ezzel nem vagyok egyedül, és találkozunk még, ha máshol nem, a Karinthy Színházban nézőként vagy az Ördöggörcs olvasása közben olvasóként. Mindenkit szeretettel üdvözlök!

***

Új Buda, 2003.12.17
Korlátok közé szorítani a démonokat, szellemeket
Karinthy Márton az Ördöggörcsről

Karinthy Frigyes a magyar irodalom egyik legnagyobb, legendás alakja, akinek népszerűsége és ismertsége a halála óta eltelt több mint hatvan évben sem csökkent. Hatalmas irodalmi súlyának árnyéka rávetődött két fiára, Gáborra és Ferencre. Előbbi, noha hatalmas költői tehetség volt, elmeorvosi kezelésre szorult, míg Karinthy Ferenc ismert és elismert író lett, bár apja nagysága őt is mindvégig nyomasztotta. A művészdinasztia harmadik nemzedékének képviselője, Karinthy Márton terhe már többszörös volt. Színházi rendezőként megtapasztalta, hogy Karinthynak születni nem csupán áldás, de átok is lehet. Alkotóemberként a legkézenfekvőbb megoldást választotta: vívódásait, komplexusait Ördöggörcs című, több mint 800 oldalas regényében fogalmazta meg. A sok műfajú, a dokumentumot a fikcióval harmonikus egységben ötvöző, tényekben, humorban, gondolatokban, érzésekben gazdag mű nem csupán terjedelménél fogva monumentális, az esztendő egyik irodalmi szenzációja.

- Fel tudja-e idézni azt a pillanatot, amikor először megfogalmazódott Önben az ötlet, hogy könyvet ír a családjáról?

- A könyvem elején írok erről: nagyon furcsa halálfélelmet éreztem, amit addig még sohasem. Megrémültem, hogy nem arról az ördöggörcsről van-e szó, amiben Karinthy Gábor nagybátyám is szenvedett.

- Művéből az derül ki, hogy ez a betegség családja valamennyi tagját kerülgette. Még az irodalmi, művészi ősszülőt, Karinthy Frigyest is. Mi ennek az ördöggörcsnek a lényege?

- Az ördöggörcs egy gátlás, félelem a világtól és attól, hogy az író egyszer csak elveszíti az íráshoz való érzékét. Ez a tehetséges emberek félelme. Nagyapámnál ez humorban is megjelent: az Utazás a koponyám körülben leírja, hogy az operációját követően a svéd fővárosban megkeresték őt a Stockholmi Eszperantók Szövetségének képviselői. Magyarországon ő volt az eszperantók elnöke, de nem tudott eszperantóul, ezért úgy vágta ki magát a szorult helyzetből, hogy azt mondta, sajnos az operációval együtt kioperálták belőle az eszperantó tudást is. Így megúszta, hogy válaszolni kelljen. Nagyapám is egész életében félt attól, hogy nem lesz ideje megírni az igazán "nagy művet". Végül is részleteiben hatalmas életművet hagyott hátra, de az egész életében tervezett főművét, a Nagy Enciklopédiát, amelyben újrafogalmazta volna az emberiség őstörvényeit, nem sikerült megírnia. Ez volt az ő ördöggörcse.

- Az arra való utalás, hogy Karinthy Frigyes agyából esetleg kioperáltak valamilyen ideget, amely a rendkívüli teljesítményre sarkallta őt, az Ön regényében is szerepel. Az operáció élménye egyébként is visszatérő motívum Karinthy Frigyes életművében...

- Azt, hogy egyszer majd megműtik az agyát, már 1915-ben megjósolta. A Nemzeti Színházban most mutatták be A holnap reggel című színművét. Ennek központi kérdése az, hogy ha egy személynek az agyából kioperálják a halálfélelem idegét, akkor utána jobb ember lesz-e, elérheti-e a tökéletességet? Nagyapám húsz évvel a halála előtt megjósolta a saját agyműtétjét. Ez döbbenetes!

- Ezt sokféleképpen magyarázhatjuk, de talán nem járunk messze az igazságtól, ha transzcendens elemnek vesszük. Annak ellenére, hogy Ön nem hívő a szó klasszikus értelmében, könyvében szinte mindvégig jelen van a transzcendencia. Említhetem azt a fejezetet, amikor a regény írása közben egyszer csak megbolondul a számítógépe, s a rendszergazda sem tud segíteni. Ön utal is rá: mintha az ördög nem akarná, hogy megírja ezt a könyvet...

- Az ördög fontos szereplője a könyvnek. Családom története azt példázza: ha kísérlet születik a nagy mű megírására, akkor az ördög rögtön akcióba kezd, és különféle fondorlatos utakon igyekszik meggátolni a munka elkészültét. Gabi bátyám szerződést is kötött az ördöggel, hogy addig halogatja a mű megírását, amíg az tökéletes nem lesz - ez viszont azt is jelentette, hogy soha nem készült el vele. Az ő éjszakánkénti, iszonyú viaskodása az ördöggel doktor faustusi elem, amelyre utalok is, hiszen ez a XX. század egyik legnagyobb kérdése volt - és napjaink egyik legnagyobb kérdése is -, hogy az ember megmarad-e a ráció mellett, vagy pedig elmegy az irracionalizmus felé, amelynek tragikus végeredményét akár a kommunizmusban, akár a nácizmusban nagyon jól ismerjük.

- Ugyanakkor az irracionalitás ábrázolása lényeges motívum az irodalomban, művészetben.

- Itt rendkívül fontos az arányok megtartása, a szellemek, démonok korlátok közé szorítása. Az ember, a művész naponta leszáll a pokolba, ám a nagy kérdés az, hogy vissza tud-e jönni onnan? Gabi bátyám nem tudott. Ez az ő tragikuma, s éppen ezt kutattam, ezért kellett őt újra kitalálnom, elképzelnem, hogy mi játszódhatott le az agyában, lelkében, hiszen semmit nem tudunk róla néhány levéltöredéken kívül.

- Az ördöggörcs egyébként édesapjánál, Karinthy Ferencnél is jelentkezett, hiszen élete nagy terve volt, hogy regényt ír az édesapjáról, de végül ez sem valósult meg.

- Apám nagyon sok mindent megírt, jelentős életművet hagyott maga után, de azt a bizonyos, legfontosabb művet ő sem írta meg. S ez mindvégig nyomasztotta.

- Regényében vannak vissza-visszatérő motívumok, így az, hogy Karinthy Frigyes irodalmi nagysága teljes súlyával ránehezedik a két fiúra, Gabira és Ferencre, Karinthy Ferenc munkássága, rendkívüli egyénisége pedig Önt nyomasztotta. A könyvben időnként kifejezett ellenszenvvel beszél az édesapjáról, mivel sokáig úgy érezte, hogy lenézi Önt. Ugyanakkor Karinthy Ferenc Naplójából, beszélgetéseikből és levelezéseikből egyértelműen kiderül, hogy Cini nagyon szerette, és szívén viselte az Ön sorsát.

- Erre én csak utólag jöttem rá, a Naplóból. Ezért is érzem döbbenetes erejűnek és legjobb művének a Naplót, mert abban minden benne van, amit a XX. századról és az emberi kapcsolatokról tudni kell. Sajnos az ő irántam érzett valódi szeretetét nem mindig éreztem. Kamasz koromban sérelmeket szenvedtem el tőle, és könyvemben ezeket próbáltam felidézni. Ezzel azonban nem ártottam apám emlékének, sőt, úgy érzem, ha utólag is, de tisztázódott a kapcsolatunk. A valósággal való szembenézés gyakran kegyetlen, de az ember mindenképpen több lesz attól. Az apámmal való kapcsolatom utólagos elemzése során egyszer csak azt vettem észre, hogy fájóan hiányzik. Az idáig vezető út azonban drámákon keresztül vezetett. Ha a kapcsolatunk teljesen problémamentes lett volna, talán ez a könyv sem születik meg.

- Az örökösen visszatérő Oidipusz-komplexus...

- Igen, és ez tovább hagyományozódik a családunkon, nemzedékről nemzedékre. Freud felfedezése volt, hogy a realitás és a tudatalatti két pályán halad - Karinthy Frigyes ezt úgy fogalmazta meg, hogy belül minden másképpen van, mint a valóságban -, ezek egymásra hatnak, és időnként nem is tudjuk, hogy a dolgok miért történnek velünk, illetve miért cselekedjük azt, amit éppen cselekszünk. A belső hangunk az a hajtóerő, ami arra ösztökél bennünket, hogy valamit csináljunk.

- Nagyon érdekes, de egyúttal az életre jellemző momentum is, hogy édesapja egyik legidegenebb tulajdonságának a mindenáron való győzni akarást tekintette, ugyanakkor ez Önben ugyanúgy megvan...

- Természetes, hiszen a génjeink ugyanazok. A személyiségem beható vizsgálata során egyszer csak rá kell döbbennem arra, hogy valójában ugyanolyan vagyok, mint az apám, vagy legalábbis sokban hasonló őhozzá.

- Édesapját nemcsak Ön, de baráti társasága is félreismerte. Amikor Karinthy Gábor halála után lemondott egy több milliót érő házrészről az öccsét csaknem huszonöt évig ápoló Benedek István javára, még ő is meglepődött, hogy ezt nem is nézte volna ki Ciniből. Valószínű, hogy Karinthy Ferenc túlzott magabiztossága valójában önvédelem volt a világgal szemben, amely csak az erőseket tiszteli, a gyengét pedig fölényesen, kíméletlenül félrelöki, nem veszi komolyan.

- A világ előtt handabandázónak, vagánynak és látszólag felelőtlennek kell mutatkozni, s apám úgy viselkedett, ahogyan a társadalom elvárta tőle. Kisportolt vízilabdázó, csajozós, állandóan anekdotázó, az életet habzsoló, igazi élet császára. Pedig hát a lelke mélyén egy gyötrődő, bűntudattal élő ember volt.

- Könyvében úgy fogalmaz, hogy lehetséges: az örök elintézetlenség a Karinthy család átka. De vajon nem erről szól az élet? Soha, semmit nem tudunk végérvényesen elintézni, megoldani, mindig újabb és újabb kérdéssel, feladattal találjuk magunkat szembe, s ez egyféle hajtóerő a továbblépéshez.

- Valószínűleg ez az egyik lényeges tényező, ami a világot előreviszi. A régi haszid mondás szerint az Igazak voltak mindig azok, akik fenntartották, továbblendítették a világot, kiemelték a rosszból. Minden vallásban léteznek ősi tabuk, szentségek. Az alapkérdések mindig ugyanazok: mi az, hogy vallás, mi az, hogy hit, emberi sors? Miért élünk, mi végre vagyunk a Földön? Végig ezt kutatjuk, különösen egy alkotó ember. A magot keressük, az emberi sors lényegét. Ha csak vegetálunk, salakot ürítünk, aztán meghalunk, akkor semmi értelme az életnek, akkor valóban csak egy bélcsatorna az ember - ahogyan Gabi írja az egyik helyen -, bemegy és kijön az étel. Az igazán lényeges kérdés, mit kezdjünk a szellemmel, a lélekkel? Hogyan váltódhatunk meg?

- Az Ördöggörcs számomra egyik legdöbbenetesebb élménye, hogy még az irodalmi, művészi világ is mennyire nem tudott mit kezdeni Karinthy Gábor betegségével, világtól való elvonulásával. A Bánat című verseskötetének megjelenésekor például a kritikusok tanácstalanok voltak, hogy mit kezdjenek egy bolond költeményeivel. A kispolgári magatartást mélyen megvető réteg zavarba jött egy különcnél is különcebb személy lététől, s értékítéletében is ez az előítélet dolgozott.

- Ez teljesen normális magatartás a világban. Brecht Koldusoperájában a kolduskirály elmeséli, hogy sokféle eszközt bedobnak a kéregetéskor: ha egy gennyedző koldus odakúszik valakihez, akkor az illető gyorsan ad neki néhány pénzdarabot, csak az Istenért, nehogy hozzáérjen. Az ember ilyen, mindig működik benne az önvédelem. Nagyapám egyik novellája, A vak csibe is erről szól: a többi csirke kikergeti maga közül, mert másmilyen. Ezek szörnyűségek, de mivel ez a természet rendje, csak annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk a dolgok működését megérteni, hogyan lehet mindezzel együtt élni, illetve mégiscsak kiválni? József Attilát is kivetette maga közül az irodalmi világ. "Elvegyültem és kiváltam" - írja. A kiválasztottság mindig stigmatizáltság. A legnagyobb szentek talán nem stigmatizáltak? Ami azonban Gabi történetében különösen szomorú, hogy maga az apja sem tudott vele mit kezdeni. Nem gonoszságból, nem is azért, mert nem szerette, hanem mert neki is a maga sorsát kellett élnie, százfelé volt tépve az agya, az alkotás állandó lázában gondolatai az emberiség sorsa körül forogtak. Nem volt ideje, energiája a beteg fiával törődni. Ez szomorú, de érthető. Gabi anyja korán meghalt, apja újból nősült, s az én nagyanyám folyton hülyézte Gabit.

- Ön a könyvben úgy fogalmaz, hogy a "Gabi" és "Frici" közti kapcsolatban lehetne megragadni legjobban az Ön és "Cini" kapcsolatát. Ez nyomasztó, gátló tényező...

- Ami azért is veszélyes - apám óv is tőle -, nehogy Gabi sorsát ismételjem meg. A kíméletlen önvizsgálat veszélyes is lehet, könnyen az ördög csapdájába eshetek. Itt is nagyon fontosak az arányok.

- A könyv egyik legszebb jelenete, amikor édesapja erre vonatkozó tanácsokat ad Önnek.

- Ezt akkor nem tudtam annyira értékelni, de remélem, hogy a könyvből végül kiderül, hosszú távon apám adta számomra a legjobb tanácsokat. Ha írásra adom a fejem, akkor úgy írjak, hogy alászállva a pokolba, tudjak onnan visszajönni, ne merüljek el a "fortyogó kátrányban."

- Regényében idéz egy korábbi művéből, amelyben Ascher Tamás, főiskolai évfolyamtársa a rendezői szakon, azt mondja Önnek, hogy nem tudott felnőni, de ez nem csupán egyes személyekre jellemző, hanem a Kádár-korszak több nemzedékére is. Ugyanakkor miért lenne feltétlenül negatív, ha valaki soha nem válik igazán felnőtté? Karinthy Ferenc vagy Kosztolányi Dezső például végig megmaradt gyereknek, soha annyi szellemes, humoros, játékos anekdota nem maradt fenn irodalmunkból, mint az ő idejükben. A művészethez, irodalomhoz pedig elengedhetetlen a gyermeki lélek nyitottsága, még ha ez gyakran határos is az infantilizmussal.

- A művész örök gyerek marad, mert ha nem nézne gyerekként a világra, akkor kérdései sem lennének, s meg sem próbálná darabjaira szedni, majd újra összeilleszteni a valóságot, vagy amit ő annak lát. Nagyapám egész életében olyan volt, mint egy hatalmas kamasz. Szétszedte a szavakat, a fogalmakat, a világot, és újra össze akarta rakni ezeket, csak már nem maradt erre ideje. Ascher Tamás azonban az idézett kijelentését rám vonatkoztatja, kicsit kegyetlenül, kádergyereknek nevezve engem. Ascher Oszkár fiaként mondja ezt, hiszen ő is hasonló cipőben járhatott. Arra hivatkozik, hogy aki olyan jó helyre születik, mint én, híres ember fiaként, azt a sors megkíméli attól, hogy átélje mindazt, amit mondjuk egy Józsefvárosban született művész kénytelen átélni. Igaza is van. Ugyanakkor, aki olyan névvel születik, mit én, lehetséges, hogy másfajta terheket kénytelen cipelni, ha valóban a világ megértésére törekszik. Korosztályom szellemi eszmélése a Kádár-rendszer langymeleg időszakára esett, amikor a hozzám hasonló fiatalok valóban kényelmesen éldegélhettek az apám által említett puha fészekben. Valahol éreztük azonban, hogy ez nem a valóság, s ez kínzóan, kimondhatatlanul ott élt bennünk.

- A könyv egyik kulcsmondatát édesapja mondja ki 1966. október 23-án, séta közben: "Tudod, Marci, az a mi rákfenénk, hogy a gyilkosok köztünk élnek." Ez a rákfene még ma is itt van velünk.

- Apám nem is mondhatott többet, mert ő is a rendszer kivételezettje volt. A múltunkkal egyébként mind a mai napig nem néztünk szembe. Trianontól kezdve görgetjük magunk előtt a szeméthegyet, amely egyre nagyobb. Az ősbaj Trianonban kezdődött, ahogyan erre az egyik fejezet utal is. Sőt, már előtte, Szarajevóban, egy pisztoly eldördültével. Mindezt összekapcsolom a Karinthy-mítosszal, hogy onnantól kezdve valamiféle hasadás történt a lelkekben és Magyarország történetében is. S Karinthy Frigyes ezt érezte meg: meghalt az imádott felesége, szétszedték a hazáját. Valami olyan szörnyűség kezdődött el, aminek a vége csak agydaganat lehetett. Az édesanyját korán elvesztő Gabi bátyámnál ugyanez lejátszódott, s amikor rádöbbent, hogy újabb világégés közeledik, majd valóban jött a nácizmus, aztán a kommunista kísérlet, akkor elhatározta, hogy ebben ő már nem vesz részt, kiszáll a buliból. S akkor - bár ezt nem tudjuk pontosan, ez csak fikció -, belemenekült egy hamleti őrületbe. Szívszorító az apa utolsó levele, amely halála után került elő: Gabikám, próbálj meg egy kicsit türelmesebb lenni, és várd ki, amíg a dolgok jobbra fordulnak. Na de mikor fordultak jobbra a dolgok? Soha. Ám az apa - akinek Gabi a Józsefe, Dummuzija volt - egy olyan üzenettel akarta itt hagyni a világot, hogy láthatóan sokféle komplexussal küszködő kedvenc fia abból erőt merítsen.

- Ugyanakkor Ön azt írja, lehetséges, hogy Gabi a látszat ellenére is boldog volt, mert felismerte élete értelmét, a világtól való elvonulás volt az Ő életprogramja, és ennek megfelelően élt. Végül is betöltötte a sorsát, ami ráméretett.

- Gabi a saját őrületében teljesen következetes volt. Kívülről mindez szenvedésnek látszik, de lehetséges, hogy belülről ez volt a teljessége. Ezt nem tudjuk. Egy őrült naplója: mit tudunk Propsicsinről? Azt, hogy megbomlik az agya, de hogy közben ő mit élt át, ahhoz Darvas Iván zsenialitása kellett. Végül is nem tudhatjuk pontosan, mitől világosodik meg egy ember, hogy a végórában elmondhassa: itt voltam, küzdöttem, alkottam, valóban ember voltam.

- Most, hogy több mint két évtizedes alkotó- és kutatómunkára tett pontot, s megírt egy valódi nagy regényt, hogy érzi: mennyire sikerült feldolgoznia vívódásait, mennyire vált más emberré a családjával és önmagával való őszinte szembenézést követően?

- Sok mindent másképpen látok, mint korábban, a kép tisztábbá vált, érzelmileg is gazdagodtam a könyv írása közben. Azt hiszem, hogy mindennapi életünkben is csak az őszinte hang segíthet feloldani a problémákat, még ha ez sokszor fájdalommal is jár. Ezt azonban nem nagyon úszhatjuk meg. Megnyugodnom nem sikerült teljesen, de ez nem is baj. A nyugalom ugyanis kényelmessé teszi az embert, s akkor megszűnik az a belső lendítőerő, ami nélkül nem jöhet létre valódi művészi alkotás.

Bodnár Dániel

Következő oldal >>>